HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZIN > MOBIL > Telefonok

A 6110-zel indult a Nokiánál a Navigator márkanév, ezt azóta több modell is követte. Sosem volt igazán kiemelkedő ez a termékvonal, hiszen a Navigator telefonok semmi olyat nem tudtak, amire ne lett volna képes szinte az összes Symbian alapú Nokia
A finn óriás hivatalosan is bemutatta termékpalettájának új ászát, az internettáblákból továbbfejlődött Maemo 5 alapú N900-at, mely egy új felsőkategóriás termékvonal első fecskéje is egyben.
Ha azt mondom; strapamobil, az öregebb motorosok azt válaszolják, hogy Ericsson R310, Siemens M35, netán Nokia 6250. Ha a fiatalabbakat kérdezném, akkor a válasz kicsit máshogy fog hangzana, az pedig szinte biztos, hogy a Nokia szó nem llenne benne. Szegény finneknek az elmúlt években valamiért nem jött össze egy jó strapamobil gyártása, pedig annak idején az 5000-s szériában próbálkoztak a sport vonalon is, nem is volt rossz az elgondolásuk, de úgy tűnik, hogy másoknak jobban megy az ilyesmi.
Mikor hívott az XXL GSM, hogy van Samsung i7500 raktáron, egyből lecsaptam rá. A Hero óta várom a koreai gyártó Android rendszerű telefonját, nagyon érdekelt, hogy mit hoznak ki a platformból, mert varázslatos dolgokat lehet vele csinálni, az egyértelmű volt a HTC termékének megtapogatása után.
Úgy tűnik, hogy ez a hét az érintőkijelzős rendszerrel ellátott mobiltelefonokról szól, melyek ráadásul nagyjából egy árkategóriában is versenyeznek. A Nokia 5530 és a Samsung S5600 után szerkesztőségünkben járt a kizárólag a T-Mobile-nál kapható LG GT500, mely középkategóriás mivolta ellenére nagy érdeklődésre tett szert megjelenése előtt, hiszen bizonyos pletykák szerint Windows Mobile-lal kellett volna megjelennie. Nem azzal jelent meg...
A Samsung S5230-at nem szerettük különösebben, de az LG KP500 ellenfeleként kedvező áron juthatott a halandó ember is tapicskolós telefonhoz, ami mindenképpen értékelendő dolog. Most itt van a többet tudó testvér, amely S5600 Preston névre hallgat, ám érdekes módon a tudás bővülésével a méret némiképp összement.
Abban még a finnek munkálkodását legferdébb szemmel nézők is bizonyára egyetértenek, hogy az E szériás okostelefonok szinte kivétel nélkül jól eltalált készülékek, melyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Symbian Series 60 üzleti szinten is jó alternatívája legyen bármelyik manapság létező platformnak.
A korábban kiszivárgott Nokia N97 Mini létezése immáron biztosra vehető, sőt Eldar Murtazin, a mobile-review oldal főszerkesztője szerint a fotókat maga a gyártó szivárogtatta ki egy meg nem nevezett konkurens gyártó hamarosan érkező, szintén „mini” jelzővel ellátott modelljének visszaszorítása érdekében.
Túl vagyok több száz mobiltelefon kipróbálásán. Tudom, hogy melyik gyártótól nagyjából mit várhatok, ritkán érnek meglepetések. Egy olcsó árfekvésű Nokia készülék tesztjét lassan fejből is megírom, így amikor az XXL GSM-től hozzánk került a 2700 classic, nem izgattam fel magam túlzottan. Használtam egy hétig, működött, azt tudta, amit kell, s csak akkor néztem meg az árát, amikor neki kellett ülni a cikk megírásának.
A mobiltelefonokon levő kezelőszervek megvalósítására gyakorlatilag a kezdetek óta keresnek valami olyan megoldást a gyártók, amivel kivitelezhető, hogy viszonylag kis helyen a lehető legjobb szövegbeviteli sebességet lehessen elérni.
Mi történik, amikor egy semmi lényegi újdonságot nem hozó készüléket dob piacra az első számú mobiltelefon gyártó? Jókat nevetünk. Miért? Mert az efféle — egyébként teljesen hétköznapinak számító — eseményeket a cég mindig megtámogatja egy kis marketingdumával, amit nem hiszem, hogy épeszű ember elhinne, de azért a Nokia és a többi cég is boldogan dobálózik velük.
Mi történik, ha a negyvenes üzletembert bedobjuk egy trance partyra? Vagy fejvesztve menekül, de a kapuban valaki még lehányja az Armani öltönyt, vagy pedig előbújik belőle a vadállat és együtt pörög a tizenéves lányokkal. Vagy lányokra. És ha stílusos, van pénze, be akar vágódni, akkor elővesz az addigra már szebb napokat látott öltönyéből egy 5730-at.
A Samsung minden fronton támad. Korábban sem érhette az a vád az első számú koreai gyártót, hogy nem fedik le a piac minden szegmensét, hiszen már évek óta annyi telefont dobnak piacra, hogy azt követni is nehéz.
Nem fogynak el a kínai készülékek, csak a Neodigi kínálatával meg lehetne tölteni egy komplett portált, de mi inkább csak az érdekesebb modellekből szemezgetünk.
A Samsung aktuális csúcskészüléke, a 8910i Omnia HD legalább annyira forradalmi, mint amennyire az első iPhone az volt. Persze másképp, mert az Omnia HD kezelőfelülete kicsit kuszább, nincs rajta szoftverbolt és nem lehet egyszerre két helyen nyomkodni a kijelzőt. Viszont nagyon jól kiszolgálja a weben aktív életet élő emberek igényeit. Ha a benne lévő extrákat végigsoroljuk, akkor felmerül a kérdés: Hová tűnt a telefon?

Első Előző Következő Utolsó