Németország tovább csúszik lefelé a jóléti ranglétrán.
A Deutsche Bank kutatóinak kimutatása szerint Spanyolország már 2008-ban megelőzheti Németországot az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) mutatóját tekintve.
Olaszország hat évvel később következhet, 2020-ban pedig már csak a görög és a portugál GDP-mutató lenne gyengébb a németnél.
Jelenleg Németország a 15 "régi" EU-tagország között 11. a rangsorban. Egykori küszöbországok, gazdaságilag feltörekvő országok is erősen megközelítik Németországot. Dél-Korea például négy év múlva az egy főre jutó német GDP-mutató 80 százalékával büszkélkedhet, 1980-ban a (nyugat)német szintnek még csak a 23 százalékát érte el.
Németország lelassulását a Deutsche Bank szakemberei részben a német újraegyesítésre vezetik vissza, mondván, hogy a keletnémet mutató "lehúzta" a nyugatnémetet, de az is gond, hogy Németország éveken át nem dolgozott ki következetes növekedési stratégiát.
Nem úgy, mint Spanyolország. Az Ibériai-félsziget országa 2020-ban 119 százalékos GDP-mutatót mondhat majd magáénak, ha a németet száz százaléknak veszik. Viharos sebességgel növekszik Spanyolországban a jól képzett szakember-utánpótlás aránya. Míg a 45 és 54 év közötti korosztály soraiban csak 17 százalék a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, a 25 és 34 év közöttiek körében már 37 százalék. Németországban ez az arány húsz százalék körül stagnál.
hirado
2006.05.09. 10:21