A francia ellenzéki szocialisták vezetője, Marc Ayrault azzal vádolja Dominque de Villepin miniszterelnököt, hogy már nem ő irányítja az országot. Tény, hogy Nicolas Sarkozy belügyminiszter ült le tárgyalni a szakszervezetekkel az új törvény kidolgozásáról.
Sarkozy a válság kirobbanása óta nem titkolja, hogy másképp képzelte el a munkajogi reformot, és mindinkább a fiatalok első munkavállalási szerződéséről szóló törvény felfüggesztését és a kompromisszumkeresést javasolja. A kompromisszumra azonban a szakszervezetek erőfitogtatása és az eddig megosztott baloldal egységes fellépése miatt egyelőre nem sok az esély. A szakszervezetek önbizalmának jót tett, hogy kedden számításaik szerint 3 millióan tüntettek a francia nagyvárosokban csaknem kétszáz felvonuláson. A hatóság több mint háromszáz személyt őrizetbe vett.
Jacques Chirac elnök mindent megtett ugyan, hogy ne veszítse el miniszterelnökét, még alá is írta a tiltakozást kiváltó törvényt, gyorsan kénytelen volt azonban fel is függesztetni, s ezzel egyúttal félre is állította Villepint. Így került a kormányzati hatalom a legfontosabb politikai kérdésben Sarkozynek, a kormánypárt elnökének, Chirac ellenlábasának a hatáskörébe. Ha eddig tanúsított professzionalizmusával tudja vezetni a szakszervezetekkel a tárgyalásokat, Sarkozy lehet az UMP elnökjelöltje 2007-ben.
hirado
2006.04.06. 09:03