Már legkevesebb hét halálos áldozata és egy eltűntje van a csehországi árvíznek. Egy 6 éves kisfiú, miután vasárnap este a megáradt folyóba esett, eltűnt. Még nem találták meg, de valószínű, hogy megfulladt, s ő lesz a nyolcadik áldozat.
A hetedik áldozat egy nyugdíjas, akit vasárnap sodort el az észak-csehországi Dlouhá Trebová községben a megáradt helyi patak. Holttestét csak a szomszéd falu határában sikerült kimenteni a vízből.
A hétfő reggeli jelentések szerint Észak-Csehországban kritikus helyzet alakult ki, miután az Elba és számos kisebb helyi patak és folyó vízszintje továbbra is emelkedik.
A mintegy 120 ezer lakosú Ústí nad Labemben az éjjel víz alá került az egyik Elba-híd, s így a környéket le kellett zárni a forgalom elől, hétfőn megbénult a fogalom a városban. Eddig majdnem 2 ezer embert telepítettek ki, s több száz lakásban megszűnt az áramszolgáltatás, mert a villanyelosztó állomások víz alá kerültek, s ki kellett őket kapcsolni. A megyei elöljáró az egész Ústí nad Labem-i régióban vészhelyzetet hirdetett ki, s elrendelte a városi kórház, valamint az idősek otthonának evakuálását is. A vészhelyzet elrendelése lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy a mentési munkálatokba a hadsereget is bevonják.
Az Elba völgyében több mint két tucat gyár leállt, mert a víz veszélyezteti őket, illetve az elöntött utak miatt nehéz őket megközelíteni.
Nagyon súlyos a helyzet a dél-morvaországi Breclav környékén is, ahol a helyi települések mintegy 4 ezer lakójának a kitelepítését rendelték el vasárnap este a hatóságok. Két halastó gátja is átszakadt, és négy falu mellett sok száz hektár termőföldet is elöntött. A reggeli órákig mintegy 1500 ember már elhagyta lakását. Az elhagyott házakat rendőrök és katonák őrzik.
A cseh kormány vasárnap éjjeli rendkívüli ülése után bejelentették, hogy a kabinet újabb anyagi segítséget szavazott meg a rászorulóknak.
hirado
2006.04.03. 11:15