Nagy összehangolt légi és szárazföldi offenzívát kezdtek csütörtökön az amerikai erők Irakban a fővárostól északra eső térségben, ahol erős a felkelők mozgalma.
Egy Bagdadban kiadott amerikai katonai közlemény szerint több mint ötven légi harcjármű, 1500 amerikai és iraki katona és mintegy 200 harcászati jármű vesz részt Szamarra térségében a felkelők ott gyanított búvóhelyeinek megsemmisítésében.
Mint közölték, ez a légierő legnagyobb bevetése a 2003-as invázió óta.
Az amerikai parancsnokság szerint a hadművelet több napig is eltarthat. Az első nap vége felé annyi eredményről tudtak beszámolni, hogy több fegyverraktárt is találtak.
Szamarra az úgynevezett szunnita háromszögben helyezkedik el. A városban robbantottak fel a múlt hónapban egy síita kegyhelyet, ami miatt felekezeti leszámolások kezdődtek, és Irak a vallásháború peremére sodródott.
hirado
2006.03.16. 18:22