Egy negyedik brit katonát is letartóztatott iraki foglyok kínzása miatt az arab országban állomásozó brit egységek katonai rendőrsége - jelentette be a brit védelmi minisztérium csütörtökön.
Az ügy azután robbant ki, hogy februárban nyilvánosságra került az a videó-felvétel, amelyen brit katonák egy utcai tüntetést követően az egyik katonai létesítménybe vonszolnak több fiatal irakit, majd ököllel, botokkal verik őket. A felvétel, amelyet még 2004-ben készítettek a dél-iraki Amarában, azután váltott ki felháborodást Nagy-Britanniában és a Közel-Keleten egyaránt, hogy a News of The World című brit lap fotókat közölt belőle. Az ügy kínosan érintette az iraki hatóságok és az Irak megszállásában részt vevő mintegy nyolcezer fős brit kontingens kapcsolatát. A brit haderők központja a dél-iraki Bászrában van.
hirado
2006.03.09. 11:44