HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Puccs készül Lukasenko ellen?

t: 417

Puccs készül Lukasenko ellen?

A fehérorosz biztonsági szolgálat egy olyan ellenzéki összeesküvést leplezett le, amely a márciusi elnökválasztás utáni napokban akar súlyos zavargásokat kirobbantani. A puccisták célja a hatalom megszerzése.

Az állambiztonsági hivatal első embere szerda este az állami televízióban azt mondta: a szervezkedés forgatókönyve szerint a március 19-i voksolás után robbantásokat hajtanak végre abban a tömegben, amely az ellenzék hívószavára tódul majd az utcákra, hogy tiltakozzék az állítólagos választási csalások miatt. A bekövetkező véres eseményekért a felelősséget a hatóságokra igyekeznek majd kenni. Ezt követően kezdik meg a közhivatalok és vasútállomások elfoglalását, a közlekedés megbénítását, vagyis azon lesznek, hogy az állami szervek teljes mértékben megszűnjenek működni.

Alekszandr Milinkevics, az ellenzék vezére egy ukrán rádiónak cáfolta, hogy ilyen terveik lennének, és hangsúlyozta: céljaikat kizárólag békés eszközökkel igyekeznek elérni, nem követelnek mást, csak tisztességes elnökválasztást. A( fehérorosz hatóságok korábban többször vádolták az ellenzéket, de egyszer sem igazolódott be, hogy a fennálló rendszer megdöntésére szövetkezne bárki is.)

Alekszandr Lukasenko, az országot vaskézzel irányító elnök nagy eséllyel készül harmadik államfői mandátumának a megszerzésére. Főként vidéken népszerű, ahol azt hangoztatja, megóvja a lakosságot a többi volt szovjet tagköztársaságban bekövetkezett felfordulástól és bizonytalan belpolitikai helyzettől.

hirado

2006.03.02. 10:25

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek