HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Moszkva: 57 ember maradt a romok alatt

t: 318

Moszkva: 57 ember maradt a romok alatt

Összesen 57 halálos áldozata és 32 sebesültje van a csütörtök reggeli moszkvai piacszerencsétlenségnek. Az áldozatok, akik a piaccsarnok hótól túlterhelt, leomlott födémszerkezete alatt lelték halálukat, feltehetően valamennyien a volt kaukázusi és közép-ázsiai szovjet köztársaságból származók voltak, akik munka reményében Moszkvába özönlöttek.

A hatóságok szerint még ennél is súlyosabb katasztrófa következhetett volna be, ha a födémszerkezet néhány órával később szakad le, mert a Honvédők Napja körüli háromnapos ünnep miatt a szokásosnál is több árus és nagyobb vásárlótömeg érkezett volna. A szerencsétlenség okát még nem tudták egyértelműen megállapítani. A hó mellett, a tervezési hibákat és a karbantartási hiányosságokat sem zárják ki, a terrortámadás lehetőségét azonban elvetették.

A most beomlott csarnokot egyébként ugyanaz a Nodar Kancseli tervezte, akinek egy másik épülete, a Transval Park fürdő üvegkupolája két évvel ezelőtt beomlott, s akkor 28 ember vesztette életét a romok alatt. Vlagyimir Luzskov polgármester szerint a 2004-es tragédia után a Kancseli által tervezett összes épületet, így ezt a vásárcsarnokot is megvizsgálták.

A tervező szerint, aki a tragédia után maga is a helyszínre sietett, az épület a felső szint túlterheltsége és a tetőről el nem takarított hó súlya miatt omlott be. Az ügyészség megkezdte a vizsgálatot. Kancseli ellen jelenleg is per folyik a 2002 februárjában történt eset miatt: azzal vádolják, hogy a hanyag tervezés miatt történt a tragédia.

hirado

2006.02.24. 10:05

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek