HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Vakrepülés? Nem volt földközelséget jelző berendezés a szlovák katonai gépen

t: 399

Vakrepülés? Nem volt földközelséget jelző berendezés a szlovák katonai gépen

Nem volt földközelségre figyelmeztető berendezés a Magyarországon lezuhant szlovák katonai szállító repülőgépen - mondta Pozsonyban újságíróknak egy szlovák szakember.

Megvizsgálták a szlovák gép feketedobozát - a szerencsétlenség okait még nem tudják >>>

A repülés-fejlesztési kutatóintézet szakértője szerint azonban nem is szükséges, hogy legyen ilyen berendezés, kötelező használatát semmilyen jogszabály sem rendeli el. Ludovít Mikuska hangsúlyozta: az AN-24-es gépen számos más olyan berendezés van, amely bőséges információkkal szolgál a pilótának.

A szakértő elmondta, két éve felvetődött, hogy földközelséget jelző berendezésekkel is fel kell szerelni a légierő gépeit, ám ehhez százmilliós nagyságrendű összeg lenne szükséges.

A szakértő szerint igaz ugyan, hogy az AN-24-es repülőgépek elavultak, de úgy vélekedett, hogy ennek ellenére még mindig biztonságosak. Mint mondta, az sem igaz, hogy a légierő pilótái kevésbé lennének szakképzettek, mint a polgári légitársaságnál szolgáló pilóták. A Magyarországon szerencsétlenül járt AN-24-es pilótája például évi 200 repülési órát tudott maga mögött - idézte Mikuska szavait a TASR.

Ludovít Mikuska szerint az sem igaz, hogy a szlovák légierő utóbbi években gyakori baleseteinek némelyike azért következett volna be, mert rossz a légierő menedzsmentje. Az AN típusú repülőgépek modernizációja Szlovákiában 2001-ben - a NATO-csatlakozás okán - elkezdődött. A légierő gépeit a katonai szövetség elvárásainak megfelelő berendezésekkel, így például háromdimenziós radarokkal látták el. A Magyarországon lezuhant AN-24-es felújítására 92 millió koronát költöttek - közölte.

A szakember jelezte: Szlovákiában megkezdődött az a folyamat, amelynek során a légierő új repülőgépeket szerez be, és emeli azok számát. Jelenleg ugyanis kevesebb a használható repülőgép a kelleténél. Az eszményi állapot megteremtésének költségei messze meghaladják a hadsereg költségvetését, sőt a géppark teljes lecserélése "két vállra fektetné az ország gazdaságát", mégis megvannak a lehetőségei annak, hogy maradéktalanul NATO-kompatibilis színvonalra emeljék a légierőt - hangsúlyozta.

hirado

2006.01.30. 21:31

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek