HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Egy magyart még keresnek a lengyelországi baleset után

t: 316

Egy magyart még keresnek a lengyelországi baleset után

Bende Árpád krakkói magyar konzul közölte: a hatvanhat áldozatból eddig ötvenkilencet azonosítottak.

A csarnok tetőszerkezete valószínűleg a hó súlya alatt szakadt be. A lengyel hatóságok elrendelték a középületek tetőinek letakarítását.

A hatóságok közölték, hogy a halottak között 13 külföldi állampolgár is van; a kórházak öt német, több cseh, valamint egy-egy szlovák és belga sérültet jelentettek. A katowicei kórház képviselője korábban azt közölte, hogy több sérült állapota kritikus, illetve súlyos.

A Katowicével gyakorlatilag egybeépült Chorzów településen álló csarnokban több mint félezren voltak, amikor beszakadt a teteje. Az épületben éppen postagalamb-kiállítást tartottak.

A mentőalakulatok vasárnap délután befejezték a keresést, mert úgy vélik: a hideg miatt nincs esély arra, hogy túlélőt találjanak a romok alatt. A romokat még keresőkutyákkal átvizsgálják.

A lengyel ügyészség vizsgálatot indítot az ügyben , Lech Kaczynski államfő pedig háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

inforádió

2006.01.30. 10:50

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek