HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Megnyitottak: szigorúan ellenőrizni fogják a trafikokat

t: 4952

Megnyitottak: szigorúan ellenőrizni fogják a trafikokat

Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte: 5297 pályázó vállalta a július elsejei nyitást, amelyet a zrt. a Magyar Posta segítségével ellenőrizni is fog. Erről három munkanapon belül rendelkezésre állnak majd az adatok. Aki a vállalása ellenére nem nyitott meg, felszólítást kap, és ha 15 napon belül sem tesz eleget a pályázatában foglaltaknak, elvesztheti a koncesszióját.

A Fogyasztóvédelmi Hatóság fogja ellenőrizni, hogy a trafikok betartják-e, hogy jégkrémmel, üdítővel sem szolgálják ki a 18 éven aluliakat. Amennyiben a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. tudomására jutna, hogy valaki ezt megszegi, figyelmeztetni fogja a koncesszió tulajdonost, bár Gyulay Zsolt hozzátette: tapasztalatai alapján nagyon kevés trafikban lesz jégkrém, hiszen nem ez az üzletek elsődleges profilja.

Az első fordulóban 1417, szinte kizárólag 2000 fő alatti településre nem érkezett be pályázat. Ezekre újabb pályázatot írtak ki, amelyet július elsejéig lehetett beadni. A minisztériumnak 30 napja van, hogy döntsön, kinek ítéli oda a koncessziót, de az ellátást addig is biztosítani kell. Ezen a héten kijelölik azt a kereskedelmi egységet, amely július 15. után a pályázati eredmény megszületéséig tovább árulhatja a dohánytermékeket. Gyulay Zsolt megerősítette: a korábbi információkkal ellentétben nem mozgó árusok lesznek, mert az nagyon költséges lenne, hanem a helyi önkormányzatokat által javasolt, jelenleg is működő kereskedelmi egységekből választanak. Az átmeneti időszakra kijelölt trafikoknak nem kell koncessziós díjat fizetniük, de ugyanúgy szeparált helyen kell árusítaniuk a cigarettát.

Gyulay Zsolt hozzátette: ezen a héten kijelölik azokat a régi trafikosokat is, akik több mint húsz éve ezzel foglalkoztak, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte, hogy akiknek régóta csak a dohányárusításból van jövedelmük, nem veszíthetik el a munkájukat és a megélhetésüket.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatója tájékoztatott arról is: a pályázatok nyilvánosságra hozatala megtörtént, az eredményhirdetést követően a koncessziós törvény alapján a minisztérium honlapján elérhetőek a bírálati szempontok, a pályázók neve és minden egyéb olyan adat, amelyet a jogszabály megszab.

Arról, hogy július elseje után hol lehet dohányárut vásárolni, a ma éjféltől elérhető nemzetidohany.hu címen található boltkeresőn lehet tájékozódni.

hirado

2013.07.01. 12:25

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek