HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Győztek az Attraction táncosai

t: 2043

Győztek az Attraction táncosai

A Hip Hop Boyzból ismert Szűcs Zoltán (40) és táncosai persze semmit nem bíztak a véletlenre: két lenyűgöző produkció után a harmadikkal is könnyekig meghatották a brit publikumot, és megnyerték a 250 ezer fontos, azaz 87 millió forintos fődíjat. Műsorszámukban híres brit történelmi személyeket idéztek meg, köztük II. Erzsébet királynőt és Winston Churchillt, de megemlékeztek a 2012-es londoni olimpia sikereiről is.

Nagy rajtunk a nyomás, remélem, sikerül meglepnünk a közönséget az előadásunkkal – nyilatkozta még a megashow döntője előtt az Attraction alapítója, aki a jelek szerint ismeri a siker receptjét.

A londoni fogadóirodák már a műsor előtt első számú esélyesnek kiáltották ki a csapatot, akik végül meggyőzték a kétkedőket. Sok kommentelő szerint ugyanis egy brit tehetségkutatót hazai sztárnak kellett volna megnyernie. Erre utalt The Sun című brit bulvárlap is, amely címoldalán hatalmas betűkkel hívta fel a figyelmet erre.

A show atyja, Simon Cowell (53) – aki személyesen döntött arról, hogy a műsorban külföldiek is szerencsét próbálhatnak – megvédte a magyarokat. – Mindegy, honnan jöttek, az előadásuk akkor is elképesztő – nyilatkozta a tehetségkutató atyja. Brit sajtóértesülések szerint Cowell le akarja szerződtetni a magyarokat Las Vegasba, ahol a Cirque de Soleil látványszínház méltó riválisai lehetnének. A zsűritag tudja, miről beszél, hiszen korábban ő csinált sztárt a műsor amerikai változatának győzteséből is. Terry Fator komikus nemrég 100 millió dolláros szerződést írt alá Las Vegasban.

blikk.hu

2013.06.09. 15:08

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek