HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Betört a víz Nagymaroson, Budapesthez közelít az árhullám

t: 1897

Betört a víz Nagymaroson, Budapesthez közelít az árhullám

Petrovics László (független) elmondta, hogy a vízbetörés a Váci út és a Csillag utca kereszteződésénél történt. A vízzel körbevett házak közül egyet szivattyúzással "tehermentesítettek", a többiből kiköltözték a lakókat. Egy idős asszony hajnalban akkor észlelte a bajt, amikor már háza falainál állt a víz, őt az egyik rokonához vitték el - tette hozzá a polgármester.

Az előrejelzések szerint Nagymarosnál már tetőznie kellett volna a Dunának, ám a folyó tovább árad, most 750 centiméternél tart, s nem tudni, mekkora magasságnál "áll meg" - fűzte hozzá Petrovics László.

Nagymaroson szombatra virradóra szintén a Váci úton tört be a víz, megdőlt az egyik kerítés. Az utcából akkor 30 embert kellett kimenekíteni.

A víz által körülzárt Kisorosziban vasárnap délre várják a legmagasabb vízszintet. Molnár Csaba, a település független polgármestere vasárnap reggel elmondta, hogy dél körülre várják a Duna tetőzését, 886 centiméternél. Kiemelte, hogy az önkormányzati gátak tartanak, bár szivárgásokat több helyen
észleltek, de ezeket tudják kezelni. Tájékoztatása szerint hajnalban megérkezett kishajóval Visegrádról a friss pékáru és tej, minden mással el vannak látva a boltjaik. Rendkívüli eseményt nem jelentettek.

Szentendréről vasárnap hajnalban 788 centiméteres vízállást jelentettek, a katonák és az önkéntesek egész éjjel dolgoztak. A legnagyobb gond most az Ady Endre úton van, mert a homokzsákok alatt a víz szivárogni kezdett, ezért ellennyomó medencéket alakítanak ki végig a Dunakorzó északi végénél és a 11-es főút Pap-sziget felé vezető szakaszán.

Kitelepítések, károk

Hat megye 28 településéről 1200 embert telepítettek ki eddig, és 44 utat kellett lezárni a Duna áradása miatt vasárnap kora délelőttig. A fővárosban eddig 215 embert kellett kitelepíteni, közülük 46-ot a III., negyvenet a IV., 97-et a XIII., kettőt a IX., harmincat pedig a XXI. kerületből. A Belügyminisztérium már megkezdte az árvízi károk felmérését azoknál az önkormányzatoknál, ahol a védekezés költsége jelentősen meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit, ezeket a költségeket ezért a vis maior keretből fizetik majd.

A Duna áradása miatt öt megyében huszonnégy településrész maradt áramszolgáltatás nélkül, ez 1783 fogyasztói helyet érintett. Komárom-Esztergom megyében négy településen tizenhét fogyasztónál nincs gázszolgáltatás. Két megyében négy településrész maradt vízszolgáltatás nélkül, ami több mint ötezer fogyasztót érint.


Szobnál vasárnap reggel 6 órakor 732 centiméteres rekordvízállásnál tetőzött a Duna - tájékoztatott a Pest megyei város polgármestere. Remitzky Zoltán (független) elmondta, hogy elég erős a gát a településen, így reményeik szerint váratlan esemény már nem lesz. Még szombat reggel kiköltöztették az ártér szélén lévő Rév utca, Park utca, Sport utca és a Széchenyi sétány 64 lakóját, mivel várható volt, hogy ezt a településrészt elönti a Duna, noha a korábbi árvizeknél ez még sohasem történt meg. - Az aggály jogos volt, mert az érintett házakba betört a víz, és most 30 centiméter magasan áll - magyarázta a polgármester.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs vasárnap hajnalban azt közölte, hogy Tahitótfalun, ahol szombaton az első védvonalat (amely mögött 50 lakóingatlan található) a víz átszakította, a második védvonal biztonságos megerősítésén dolgoznak.

Az elmúlt éjszaka sem a Római-partról sem a Margitszigetről nem érkezett jelentés a nyúlgát hibájáról, megrongálódásról. Mindkét területen elérte már a Duna vízszintje a homokzsákokból rakott védvonalat. A gátak tartják a Duna rekordméretű vizét.

Meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi esztergomi sajtótájékoztatóján, jelezve: az árhullám Budapesthez közeledik. Döntő két nap következik, mert olyan helyen lesz árvízi veszély, ahol a legtöbb ember él, és a legtöbb érték van veszélyben, "tehát most kell még minden erőnket összeszedni" - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Duna-kanyarban és Budapesten irányítja az árvízvédelmi munkálatokat.


A Duna felső szakaszán, alsó-Ausztriában már apad a Duna, mindenütt a takarítási munkákat végzik. Itthon Győr-Moson-Sopron megyében vasárnapra szintén lassú apadás várható. Néhány centimétert csökkent a vízszint Komáromnál is, Esztergomnál várhatóan megindul az apadás, de Nagymarosnál még folyamatosan emelkedik a víz.

blikk

2013.06.09. 11:46

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek