HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Nem javul a helyzet az Elbánál, de Bécsben, Pozsonyban már apad a Dun

t: 2487

Nem javul a helyzet az Elbánál, de Bécsben, Pozsonyban már apad a Dun

Gátszakadással fenyeget a megáradt Elba Németország számos keleti térségében, miközben az árhullám már az ország északnyugati részéhez közelített pénteken, Bécsben és Pozsonyban viszont már apad a Duna, és Csehországban is csökkent a folyók vízszintje.

A Németországot délkeletről északnyugat felé, 727 kilométer hosszan átszelő Elbán már mindenütt árvízvédelmi készültség van. A folyó déli szakaszán már tetőzött az árhullám, de továbbra is a nyár elején megszokottnál három-négyszer magasabb vízoszlop teszi próbára a gátakat, amelyek számos térségben vészesen feláztak.

Drezdánál, a szászországi fővárosnál a gátak homokzsákokból épített koronája alá csökkent már a vízállás. Magdeburgnál, Szász-Anhalt tartomány fővárosánál viszont csütörtök éjjel meghaladta a 2002-ben feljegyzett 672 centiméteres rekordot, és megközelítette a 700 centimétert.

Nem múlt még el a veszély a Duna bajorországi szakaszán sem: a Regensburg és Passau közötti Deggendorf térsége harmadik napja víz alatt áll. A régiót Münchennel összekötő, A92 (E53) jelzésű autópályát megnyitották, de a Németország déli részét az osztrák és a holland határ között átszelő, A3 jelzésű autópálya továbbra is járhatatlan Deggendorfnál.

Lassan, de apadnak már a folyók Csehországban. Miután az Elba csütörtök reggel tetőzött Ústí nad Labemnél és Decínnél, az árhullám átvonult Németországba. Az árvíz azonban továbbra is súlyos gondokat okoz. Péntek reggel Észak-Csehországban továbbra is mintegy 7000 háztartás volt áram nélkül, több mint 1900 gáz nélkül, s rendkívül nehéz a közlekedés a régióban, mert az utak egy része el van öntve, illetve a víz sok helyen megrongálta az utakat.

Prágában fokozatosan rendeződik a helyzet, és pénteken reggel már csak öt metróállomás volt zárva. Ezek megnyitását legkésőbb hétfőre tervezik. A Moldva által elöntött déli külvárosokban azonban változatlanul akadozik a közlekedés, még 47 prágai utca van lezárva a forgalom elől. Országosan péntek reggel még több mint száz közútszakasz volt lezárva.

Ausztriában tovább apadt a Duna péntek reggelre, de főként Bécstől keletre még nem múlt el teljesen az újabb elöntések veszélye. Az osztrák fővárosnál péntekre virradó éjjel öt óra alatt húsz centiméterrel csökkent a Duna vízállása. Bécstől nyugatra már több helyen megkezdődött a takarítás és az infrastruktúra helyreállítása.

Szlovákiában Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad a Duna, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad. Pozsony valószínűleg már fellélegezhet, néhány órája ugyanis a városnál lassú ütemben, de folyamatosan apadt a Duna és a Morva is. Mindkét folyó vízszintje csütörtökön a késő esti órákban érte el maximumát Pozsonyban, illetve Dévénynél.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatai szerint a Duna Pozsonynál 10,32 méteres vízszinten tetőzött, csaknem fél méterrel meghaladva a 2002-ben ott mért több mint százéves rekordot, és a vízhozama másodpercenként 10 ezer 540 köbméter volt.

A folyók vízszintjének csökkenése mellett Pozsonyban továbbra is érvényben marad a kedden meghirdetett rendkívüli helyzet és a harmadfokú árvízvédelmi készültség is.

Továbbra is fokozott árvízvédelmi készültség van érvényben hat dél és nyugat-szlovákiai járásban. Ezek közül a pozsonyi, a malackai, a dunaszerdahelyi járásokban, valamint az érsekújvári járás déli részében és a komáromi járásban is várhatóan az egész hétvégén fennmarad a harmadfokú készültség.

Az ár levonulása a Duna szlovákiai szakaszán várhatóan még több napig tart, a helyzetet bonyolíthatja, hogy a meteorológusok pénteken újabb esőzéseket jeleztek az egész ország területére.

A román hatóságok figyelemmel követik a Dunán kialakult helyzetet, de a romániai szakaszon nem számítanak veszélyhelyzetre. Lucia Varga vízügyi kérdésekben illetékes tárca nélküli miniszter szerint jövő hét második felében érheti el a dunai árhullám Romániát, ám a vízhozam nem fogja meghaladni az áprilisban mért másodperenkénti 11 ezer köbméteres értéket.

Az ország keleti részén két ember halálát okozták a zivatarok - közölte pénteken Gabriel Oprea román miniszterelnök-helyettes az árvízveszély miatt összehívott országos irányító törzs ülésén. Egy Vaslui megyei asszonyt a megáradt patak sodorta el, egy Prahova megyei juhász pedig villámcsapásnak esett áldozatul.

Romániában heves esőzések és viharok sújtották az utóbbi 24 órában az északkeleti országrészt, ahol rövid idő alatt a lehullott csapadék mennyisége elérte a 40-50 litert négyzetméterenként. Hatszáz hektár mezőgazdasági terület került víz alá, miután a folyók kiléptek medrükből.

hirado


2013.06.07. 12:11

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek