Elkísértük Gálvölgyi Jánost Neil Simon: Hotel Plaza című előadására, amelyben a színművész három különféle karaktert alakít. Bár már tíz éve játszik a darabban, Gálvölgyi a mai napig izgul minden egyes előadás előtt. Sőt az is kiderült, hogy minden egyes bemutatója után komoly depresszióval küzd.
- Azt hittem, minél "nagyobb színész" leszek, annál könnyebb lesz belibbenni a színpadra. Tévedtem, egyre nehezebb. Kezdőként a kutya nem tudta, ki vagyok, most viszont már meg kell felelnem az elvárásoknak - magyarázta Gálvölgyi.
Sosem titkolta, hogy gyakran magába zuhan.
Gálvölgyi János: - Valóban, néha olyan depressziós tudok lenni egy premier után, hogy a fal adja a másikat. Irgalmatlanul nagy üresség tör rám, aztán csak ülök, és bambulok magam elé. Néha előfordul, hogy kétségek gyötörnek előadás előtt, végig tudom-e csinálni, de ezt a rossz érzést muszáj legyőznöm, mert vár a közönség.
Hogyan tudja kirángatni magát ebből az állapotból?
Gálvölgyi: - Ilyenkor arra gondolok, hogy gyerekkorom óta erre vágytam. Disznóság lenne, ha hagynám, hogy egy rossz érzés legyőzzön.
Felesége biztos sokat segít önnek.
Gálvölgyi: - Neki köszönhetem, hogy itt tartok. Megkímél mindentől, a hivatalos ügyek intézésétől, a postai befizetésektől, a vásárlástól. Ha rajtam múlna, éhen halnánk. Néha rávesz, hogy kísérjem el a boltba. Halálos nyugalommal elindulok, aztán amint meglátom, hogy a pénztárnál mekkora sor van, ideggörcsöt kapok. Szegény feleségem pedig elkezdi bánni, hogy belevitt ebbe a kalandba.
Mi bosszantja még?
Gálvölgyi: - Őrjöngeni tudnék, amikor egy dzsippel bevágnak az autóm elé, irányjelzés nélkül. Régebben ezért üvöltöttem, ma már nem merek, mert félek, hogy lelőnének. Arcátlanságnak tartom, amikor a bevásárlóközpontok parkolóiban a rokkantaknak fenntartott helyen állnak a legnagyobb Mercedesek. Idegesít, amikor beszólnak az utcán, és ezt jegyzem meg, nem pedig azt, amikor odajön hozzám valaki, kezet fog velem, és azt mondja: szeret.
Mi van a hölgyrajongókkal?
Gálvölgyi: - Az első borzasztó élményem az volt, amikor egy tizennyolc éves lánytól kaptam levelet. Leírta, a legnagyobb álma, hogy találkozhasson velem, együtt ebédeljük, és én legyek az ő apukája. Az utolsó mondatrész mellbe vágott. Rádöbbentett, hogy lassan öregszem.
Hogy viseli?
Gálvölgyi: - Rosszul is, meg jól is. Éppen most számolgattam, hogy 38 éve vagyok a pályán. Hihetetlen, hogy így elszálltak az évek, de remélem, még pár év elröpül felettem.
színesbulvár
2006.01.18. 10:40