HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Saron kinyitotta a szemét - felismerte hozzátartozóit

t: 496

Saron kinyitotta a szemét - felismerte hozzátartozóit

Agyvérzése óta először, hétfőn kinyitotta a szemét Ariel Saron izraeli miniszterelnök - jelentette a hadsereg rádiója, a kormányfőhöz közel álló, de meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.

A nyilatkozók szerint egyes jelek arra utalnak, hogy Saron felismerte az ágya körül lévőket, de további részleteket nem közöltek. A kormányfő tanácsadói azonban úgy nyilatkoztak az amerikai hírügynökségnek: nem kaptak megbízható megerősítést arról, hogy a beteg kinyitotta volna a szemét.

Az értesülés először a Jediót Ahronót című izraeli napilap internetes oldalán jelent meg. Az egyik tanácsadó, Aszaf Sariv azt mondta: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja ezt. Kórházi illetékeseket pedig egyelőre nem lehetett elérni nyilatkozattétel céljából. Előzőleg vasárnap Saronon sikeres gégemetszést hajtottak végre. A műtétre azért volt szükség, mert az orvosok attól tartottak, hogy az a műanyag cső, amely a miniszterelnököt a lélegeztető géphez kötötte, károsodásokat okoz, ha túl sokáig a torokban hagyják.

Az izraeli kormányfőt újabb CT-vizsgálatnak vetették alá, amelynek eredményeit egyelőre nem ismertették. Kívülálló szakértők szerint a gégemetszés és Saron tartós kómás állapota együtt arra utal, hogy agykárosodása jelentős. A Jediót Ahronót vasárnap megírta, hogy Saront a sebészeti beavatkozás előtt ismét elaltatták.

Szombaton este már leállították az altató-adagolást, hogy kihozzák a mesterségesen előidézett kómából, de a miniszterelnök ezután sem ébredt fel. Ariel Saron január 4-én kapott súlyos agyvérzést, azóta többször is megműtötték.

hirado

2006.01.16. 13:35

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek