HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Meghalt bin Laden

t: 541

Meghalt bin Laden

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet második számú vezetője, Ajman az-Zavahri volt a célpontja annak a légitámadásnak, amelyet a CIA rendelt el pakisztáni területen. Az első jelentések szerint nem kizárt, hogy Oszama bin Laden helyettese életét vesztette, de hivatalosan ezt egyetlen forrás sem erősítette meg.

Sem a washingtoni Fehér Ház, sem az amerikai védelmi minisztérium egyelőre semmit nem közölt a támadással kapcsolatban, s ugyancsak elzárkózott annak kommentálásától a CIA is. Hírek szerint a pakisztáni erők megkezdték a körzet átkutatását.

A CNN amerikai hírszerzői forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a légitámadást pakisztáni területen az afgán határ közelében hajtották végre helyi idő szerint hajnali három órakor. A célpont egy kisebb épület volt, ahol a CIA értesülése szerint több al-Kaida vezető, köztük Ajman az-Zavahri tartózkodott. A támadás következtében csaknem húsz személy életét vesztette, meg nem erősített információk szerint Ajman az-Zavahri is. A CNN több felvételt mutatott a szinte porig rombolt épületről. Helyi lakosok szerint az amerikai légitámadás több mint harminc halálos áldozatot követelt. A hatóságok hozzákezdtek a holttestek boncolásához, ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy azok végleges azonosítása napokig is eltarthat.

Szombaton kora reggel nyilatkozott Rasid Ahmed pakisztáni tájékoztatási miniszter is, aki ugyancsak nem tudta megerősíteni az-Zavahri esetleges halálhírét.

Ajman az-Zavahri gyakorlatilag az al-Kaida hadműveleteinek tényleges irányítója. Miközben Oszama bin Laden immár egy éve semmilyen formában nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, az-Zavahri az elmúlt hónapokban számos videofelvételen szólított fel az Egyesült Államok és általánosságban a Nyugat elleni harcra.

Az egyiptomi származású orvost több évtizedes barátság kötötte Oszama bin Ladenhez. "Ajman olyan bin Laden számára, mint az agy a test számára" - nyilatkozta egy kairói ügyvéd, aki egy ízben Zavahrit képviselte.
Az-Zavahri hivatalosan 1997-ben csatlakozott az al-Kaidához, s Oszama bin Ladennel együtt őt tartották az Egyesült Államok ellen 2001-ben végrehajtott, több ezer halálos áldozatot követelő terrortámadások kitervelőjének. Megfigyelők szerint amennyiben halála beigazolódna, az rendkívül érzékeny veszteséget jelentene az al-Kaida számára.

hirado

2006.01.14. 11:26

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek