Persze ez csupán a színész személyiségének egyik oldala, a másik a példás családapa, aki éjszaka kislányáért, feleségéért megy a bulikba, és arra törekszik, hogy szeretteinek mindent megteremtsen.
- Alig lehet látni a világot jelentő deszkákon. Nem szereti a színházat vagy csak egyszerűen nincs ideje rá a Barátok közt mellett?
- A Színház- és Filmművészeti Főiskolára az intézmény második neve miatt jelentkeztem. Pályafutásom elején szerepeltem ugyan színházban, de rájöttem: nem akarok mindenáron színpadra állni. Encivel tervezünk ugyan egy közös darabot, de az még a jövő zenéje.
- Filmszerepek felé nem kacsingat?
- Hogy a bánatba ne! Csak nem tőlem függ, hogy kapok-e szerepet. Még akkor sem, ha szakmailag, emberileg mindent megteszek érte.
- Fásultnak tűnik. Miért nem hagyja akkor abba az egészet?
- Ülhetnék otthon, majszolhatnám a nyugtatókat, depressziós lehetnék, de ehelyett teszek rá. A közeljövőben az egyik barátommal borbárt nyitunk. Ha már a filmvásznon nem szerepelhetek, teremtek valami maradandót, amivel bizonyíthatom a két gyerekemnek, hogy nem csődtömeg az apjuk. Kár, hogy negyvenhárom évesen kell pályát módosítanom, de akkor sem hagyom magam. Talpon maradok.
- A csődtömegtől azért messze van, hiszen a Barátok közt szereplőjeként óriási népszerűségnek örvend.
- Nagyon szeretek a sorozatban szerepelni. A visszajelzések azt üzenik, jól végzem a dolgom. Csak azt nem szeretem, ha "lezsoltikáznak". A közelmúltban egy karácsonyfaárust kis híján lefejeltem, mert beszólt.
Ezek szerint nem szereti, ha azonosítják Bartha Zsolttal.
- Én Rékasi Károly színész vagyok, és nem Bartha Zsolt, a Mátyás térről. Az egy munka, én meg egy ember vagyok. Ennek ellenére szeretem Barthát, összetett személyiségnek tartom, és bizonyos szinten még csodálom is őt. Hiszen megtehet olyan dolgokat, áthág olyan szabályokat, amelyeket mi nem mernénk.
- Szembe került valaha a törvénnyel?
- Igen, többször is. Kissrác koromban egyszer az ifjúságvédelmiek letartóztattak, mert söröztem a moziban. Egyszer pedig loptam a boltból. Felnőtt fejjel elsősorban közlekedési kihágásokat követek el. Azt vallom, hogy az ember pontosan annyi időt szánjon utazásra, amennyi feltétlenül szükséges.
- Ilyen öntörvényűnek neveli a gyermekeit is?
- Legfontosabb, hogy boldogok legyenek. Igyekszem mindent megadni nekik. Kislányomat, Gigit rendszeresen elviszem a bulikba, és este érte is megyek. Nagyon értékes ember, teljesen más, mint a vele hasonló korúak.
- Hogyan élik meg a gyerekek szüleik népszerűségét?
- Nem a legjobban. Emlékszem, egyszer az utcán sétáltunk, és Gigi megkérdezte tőlem: papa, miért van az, hogy mi nem tudunk úgy végigmenni az utcán, hogy ne bámulnának meg az emberek? Erre a kérdésre nem tudtam mit felelni.
- Említette, hogy a kislányát bulikba viszi. A legenda szerint ön nem kifejezetten szeret mulatni.
- Ez így igaz. Enci mindig menne, én inkább maradnék. Állandóan könyörgök, hogy ne kelljen vele tartanom a különböző rendezvényekre, vigye inkább valamelyik barátnőjét. Ha mégis mennem kell, az első öt perc után kiosonok a kocsiba, és ott várok. Ha kell, órákat vesztegelek az autóban, nem akarom zavarni a szórakozásban. A baj csak az, hogy Enci azt hiszi, szenvedek, pedig nem. Emiatt sokszor lelkiismeret-furdalásom is van, de tényleg nem tudok parancsszóra feloldódni.
színesbulvár
2006.01.09. 08:35