HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Halálra gázolt egy magyar teherautósofőr egy osztrák munkást

t: 444

Halálra gázolt egy magyar teherautósofőr egy osztrák munkást

A 43 éves férfi menekülni próbált, amikor ellenőrizni akarták az általa szállított árut és elütötte az őt feltartóztató munkást.

Egy magyar teherautósofőr halálra gázolt egy raktári munkást Bécs Simmering nevű kerületében. A 43 éves férfi menekülni próbált, amikor ellenőrizni akarták az általa szállított árut - tájékoztatott kedden egy rendőrségi szóvivő.

A magyar sofőr kedd délelőtt érkezett meg a veszélyes anyagok tárolására alkalmas raktár területére. Miután ellenőrizték a papírjait, tüzetesebben is meg akarták nézni rakományát. A férfi ekkor a gázra lépett és elütötte az egyik munkást, aki megpróbálta őt feltartóztatni - közölte Roman Hahslinger rendőrségi szóvivő.

Amikor a teherautó vezetője észrevette, hogy elgázolt valakit, megállt és kiszállt. A történtek láttán ő és a szemtanúk is sokkos állapotba kerültek, és jelenleg kórházi kezelést kapnak.

A 47 éves bécsi illetőségű áldozat még a helyszínen belehalt sérüléseibe - tájékoztatott Ronald Packert mentők szóvivő.

Roman Hahslinger elmondta: még vizsgálják, mit szállított a férfi, és hogy hirtelen miért döntött a menekülés mellett. Hozzátette: annyi kiderült már, hogy nem mérgező anyagról van szó.


hirado

2012.11.13. 19:40

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek