Ennyi pénzből könnyű a Vidinek?

HÍREK > SPORT > Ennyi pénzből könnyű a Vidinek?

t: 707

Az előző év kötelező üzleti beszámolói alapján jó, bár tökéletesnek semmiképp nem mondható képet kaphatunk a hazai focivállalkozások gazdasági hátteréről. Arról, hogy a magyar kluboknak pénzügyi szempontból is rossz évük volt. Jól látszik, hogy a Videotonnál forog a legtöbb pénz, ugyanakkor csak a kis csapatok gazdálkodtak igazán fegyelmezetten. Ha igaz lenne, hogy nagy pénz, nagy foci, az állami tulajdonú Fradi lehetne a fehérváriak fő üldözője, míg a többségében magántulajdonú csapatok közül talán a Debrecen.

A Videoton három csapatot is kiverve idén eljutott az Európa Liga csoportkörébe, azt mondjuk nem túl sikeresen kezdte. A rossz rajt ellenére a csoportkörös szereplése sikertörténet, anyagi szempontból legalábbis. A Videoton már most 1,3 millió eurót nyert az EL-szerepléssel. A csoportkörbe jutással így újra előtérbe kerültek a magyar focicsapatok üzleti lehetőségei, és az olyan vélemények is, hogy a Vidinek könnyű jobb eredményeket elérni, hiszen messze ők a leggazdagabb csapat.

Az NB I.-es klubok, vagyis a focicsapatokat működtető tizenhat vállalkozás gazdasági hátterét elvileg nagyon könnyen fel lehet térképezni: csak meg kell nézni az előző évre szóló üzleti beszámolóikat, mert ha ott nem szerepelnek a hiteles adataik, megbünteti őket a NAV. Azonban látni fogjuk, hogy ez nem feltétlenül ilyen egyszerű, de a focicégek könyveiből azért elég jó képet kaphatunk a gazdasági erőviszonyokról.
Általában véve rossz a helyzet

A focivállalkozásoknál nem árt fejben tartani, hogy két fronton kell eredményt felmutatniuk egyszerre: sikeresnek kell lenni pályán és fenntartható módon, azaz nyereségesen kell gazdálkodni. Egyik sincs meg a másik nélkül, mert a folyamatosan sikertelen csapatoktól elpártolnak a szolgáltatás fogyasztói, a szurkolók, míg a hosszú távon veszteséges vállalatokat nem lehet fenntartani és becsődölnek – erről tudnának mesélni a negyedosztályba zuhant Rangers vagy itthonról a megszűnt Gázszer, a korábban egyszer már megszűnt Vasas vagy Honvéd drukkerei. Arról is, hogy a pályán elért sikerek még egyáltalán nem garantálják az üzleti sikerességet.

Ehhez képest az első osztályú csapatok tavaly átlagosan 723 millió forintos költségvetéssel összesen 2 milliárd forint körüli veszteséget termeltek. A bevételeik visszaestek 11 százalékkal, a költségeik 18 százalékkal nőttek, miközben a vagyonuk 13 százalékkal csökkent, áll Muszbek Mihály idei Sportgazdasági Nagyítójában.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a világ labdarúgása közben 10 százalékos bővülést ért el ugyanebben az időszakban, ráadásul semmilyen nemzetközi eredményt nem értünk el sem felnőtt, sem utánpótlás fronton, akkor nem túlzás azt mondani, hogy a tavalyi összességében nagyon gyenge éve volt a magyar focinak. Persze csak az utolsó évet megnézni kissé olyan, mint fénykép alapján házasodni, de az eligazodásban segíthet.
Rejtett nyereség is lehet

Veszteségesen is jól jöhet egy focicsapat, mert lehet, hogy a költségeket meghaladó nyereség nem a focicsapatnál jelenik meg. Ha egy csapat finanszírozása által egyéb előnyökhöz lehet jutni, akkor a tulajdonos profitálhat belőle más, nem megfigyelhető területeken. Ez terjedhet szimplán a fociszeretettől az országos népszerűség hasznain át olyan típusú előnyökig, amik akkor jelentkezhetnek, ha valaki mondjuk jóban van a helyi önkormányzattal.

A fociklubok veszteségessége nem magyar sajátosság, a legnagyobbak között is vannak, amelyek évek óta tízmillió eurós nagyságrendű veszteségeket halmoznak fel, mint mondjuk a Chelsea vagy a Lyon. A spanyol és az angol klubok jó része is fenntarthatatlan finanszírozási pályán mozog.
Na, de ki milyen veszteséges?

Az egyes kluboknál érdemes megnézni az alapvető üzleti tevékenység, azaz a foci miatt keletkező eredményt. Ebben benne van a futballhoz kapcsolódó minden bevétel és kiadás, a jegyár-, marketing- és a szponzori vagy a közvetítési bevételektől a béreken át a játékostranszferekig elvileg minden lényeges tétel. Az alábbi grafikonon a csak a legnagyobb vesztesek és nyertesek szerepelnek.

Szembetűnő, hogy a kis csapatok fegyelmezetten gazdálkodtak, míg a Fradi vagy az MTK, de különösen a Videoton őrületes veszteségekbe hajszolták magukat egy év alatt. Az MTK-nál valamelyest érthető, hogy átmeneti állapottal számoltak, hiszen az előző szezont a másodosztályban töltötték, ahol a költségeik megmaradtak, a bevételeik viszont drasztikusan csökkentek.

Az FTC az államé, tehát jószerivel bármennyit költhetnek, politikai alku kérdése, bár azt hozzá kell tenni, hogy 2010-ben és még Kevin McCabe alatt, 2009-ben is évi 1 milliárd felett buktak. Székesfehérváron pedig a tulajdonos közben az egyéb vállakozásaiból betett még 2,2 milliárdot, így nekik sem kellett aggódniuk. A többiek viszont lenyelték a veszteségeket, a kicsik pedig csak addig nyújtózkodtak, ameddig a takarójuk ért. Papíron húszmilliós pluszban volt az Eger is, de náluk azért felmerül némi furcsaság már.
Gyűjtsünk a szegény focistáknak

Az Eger beszámolója szerint ugyanis náluk átlagosan 13 embert foglakoztattak tavaly, összesen hozzávetőleg 15 millió forintért, azaz gyakorlatilag minimálbéren. Már a 13 fő is azt jelentené, hogy sok lelkes amatőr is segített nekik az első osztályba jutni, de ha a minimálbér is így igaz, akkor csak remélni lehet, hogy a drukkerek néha meghívták a fiúkat meccs után egy-egy alkoholmentes sörre.

De az is gyanús lehet, hogy a tavalyi bajnok Debrecen a beszámolók alapján felannyit fizetett ki bérben (206 milliót), mint mondjuk a már csak létszámban is jóval kisebb csapatnak tekinthető Paks (407 millió).

A titok nyitja valószínűleg az, hogy a focisták csak lassacskán állnak át a nekik is szánt törvényes adókategóriába, az ekhóba, és sokan helyen még a régi módszer alapján, reklámhordozóként, vállalkozóként vagy egyéb módon számláznak a játékosok a csapatnak (és így jó eséllyel az igénybe vett szolgáltatásoknál kell az ő pénzüket keresnünk), esetleg éppenséggel teljesen feketén kapták a pénzüket. Az egri focistákról egyébként nem tudni, hogy miért nem mentek el inkább pincérnek, mert náluk a vállalkozóknak számlázott szolgáltatási díjak összessége sem haladta meg a 49 millió forintot (igaz, ők, akárcsak az MTK, másodosztályúak voltak tavaly).

A Lokinál például tavaly egymilliárd felett volt az igénybe vet szolgáltatásaik költsége, míg idén nincs 600 millió se, míg a bérköltségeik 44 (!) millió forintról hirtelen megemelkedtek kétszázmillió fölé.

Meg is jegyzik egyébként, hogy négy játékosuk új szerződést kötött és áttért az ekhóra. De hasonló több más csapatról is elmondható, úgy néz ki, elkezdődött a bérek tisztulása.
Azért nem repkednek százmilliók

A magyar focisták bérét hétpecsétes titok övezi, noha néha elhangzik olyan nyilatkozat, hogy lehetnének nyilvánosak a bérek, mint nyugaton, csak a többiek nem akarják, és ezt valamiért egy csapat egyedül nem teheti meg, pedig segítené az átláthatóságot. Annyit lehet tudni, hogy a hazai fizetések egy elég gyenge elsőosztályú holland vagy belga csapaténak felelnek meg.

A holland bajnokságban az átlagfizetés évi 305 ezer euró, azaz 87 millió forint, ennél tehát biztosan jóval alacsonyabbak a bérek, hiszen nálunk nem játszanak évi egymillió euró felett kereső európai szintű sztárok. Persze arra is volt példa, amikor ennél többet keresett egy-egy játékos, például sokan emlékezhetnek rá, amikor Hrutka János 2000-ben évi 93 millió forintért jött haza a Fradiba.

A nagyságrendeket érzékeltetheti, hogy az európai középcsapatnak számító a Trabzonspor tavalyi sztárja Burak Yilmaz volt, aki évi félmillió angol fontot, 180 millió forintot keresett a csapatnál. De egy másik alapember, az argentin Gustavo Colman 330 millió forintot is megért nekik évente.

Ha azt feltételezzük, hogy hozzávetőleg hasonlóan működnek a hazai focicsapatok, akkor praktikus lehet a személyi ráfordításaikat és az igénybe vett szolgáltatásokat együtt nézni. Így ugyan benne maradhatnak mondjuk a távoli repülőutak, külföldi edzőtáborok okozta eltérések vagy a stadionok eltérő karbantartási költsége, de mindenképp jobb közelítést adhat, mintha csak a bérekből akarnánk tanulságokat levonni.

A táblázat durva becslésen alapszik, de annyi mindenképp látszik, hogy Vidivel tényleg nem nagyon vannak egy súlycsoportban az ellenfelek. Az előző évi bajnoknál is kétszer többet költ fizetésekre, azaz jelentősen jobb játékoskat tud szerződtetni. Megalapozottnak látszanak az olyan kijelentések, hogy európai szintű fizetést itthon leginkább – vagy talán csakis – a fehérvári csapat képes adni. Bár nemzetközi összevetésben ez sem sok: C. Ronaldo havi egymillió euróért (285 millió forintért) focizik a Realban, Messi nagyjából havi 880 ezer eurót (250 millió forintot) keres a Barcelonánál – vagyis a legjobb álló Videotonnak is csak néhány havi Messire vagy Ronaldóra futná a teljes éves bérkerete.

A székesfehérváriak legkomolyabb kihívója a Ferencváros lehetne, ami olyanokból is látszik, hogy a zöld-fehérek nem egy holland első osztályú focistát is át tudtak igazolni az elmúlt időszakban, ugyanakkor az anyagi lemaradásuk még nekik is tetemes. Meglepő emellett, hogy a sportteljesítménye alapján tavaly erősnek számító Győr ennyire a középmezőnyben van.
Honnan jön a pénz?

Az egyik legérdekesebb kérdés az lenne, hogy végül is mennyi állami pénz megy az elvileg profi, tehát a szurkolóktól és nem az állami juttatásoktól függő focicsapatoknak. Ezt azonban jó eséllyel maga az állam se tudná pontosan megmondani, annyiféle csatornán és sokszor ad-hoc módon ad egyeseknek pénzt. A beszámolókban pedig elég sok esetben összemossák ezeket a pénzeket a piaci szponzorokkal vagy egyebekkel, esetleg nem is szponzorként jelennek meg.

Éppen ezért nem biztos, hogy olyan sokat jelent, ha pont azokat kiemeljük, akik valamit bevallanak, de a semminél talán mégis jobban segít eligazodni, hogy míg a Videoton 110 millió forintnyi önkormányzati támogatást kapott, addig mondjuk a Pápa 55 milliót, a Kaposvár összes támogatási bevétele pedig 23,5 millió forint volt. A budapesti csapatoknál pedig egyáltalán nem jellemző a bőkezű önkormármányzati támogatás, úgy látszik a pesti kerületek választóinak nem ad hozzá különösebben sokat az életükhöz, hogy van-e ott profi focicsapat.

Ami még meglepőbb, hogy árbevételben is az élen jár a a Videoton, csak a szponzorokból reklámokból és közvetítési díjakból több pénze jött volna be, mint a szintén meglepetésre második helyezett Paksnak. Belépőjegyekkel és játékosértékesítéssel együtt pedig több pénz folyt be a fehérvári kasszába, mint az utána következő két csapathoz összesen.

Érdekes még, hogy a legnagyobb szurkolótáborral büszkélkedő Diósgyőr (meccsenként átlagosan 7593 fizető néző) a középmezőnyben helyezkedik el. Azt hihetnénk, hogy a második legtöbb fizető nézőt megszólító Debrecen sem brillírozott a tavalyi évben. A Loki alacsony árbevételét azonban kompenzálta az az 500 milliós egyéb bevétel, ami bármi lehet támogatás, bevétel az UEFA-tól, de sok más is, hogy mi, azt Debrecenben nem fejtették ki. Ugyanezen címszó alatt hozzá lehet adni még egy jelentősebb nagyságrendet, 500 milliót a Honvéd bevételeihez is.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a hagyományos, régimódi szurkolók ritkán pártolnak el a csapatuktól, és belőlük nagyon nehéz is újakat szerezni, de ők a világon mindenütt sokkal kevesebben vannak annál, hogy egy profi fociklubot lehessen rájuk építeni. Így nagyon erős verseny folyik a nálunk gyakran divatszurkolóknak csúfolt laikusabb nézőkért, mivel hosszú távon csak ők tudnak eltartani egy komolyan vehető csapatot.

Egyébként a Vidi árbevételének összetevőire sem lehet baj vetni egy pillantást, azzal a feltételezéssel, hogy a valószínűleg a többi hasonló kategóriájú csapatnál sem különbözik lényegesen az árbevétel szerkezete. Ebből például az is látszik, hogy milyen jelentéktelen összeget képvisel az, hogy az egyébként szép számú fehérvári (hazai meccseken átlagosan 4108, amivel a 6.-ak az országban) szurkoló kimegy a meccsekre. Ha kicsit több sálat adnak el, és némivel több egyéb rendezvényre is bérbeadnák az ingatlanjaikat, akkor akár ingyen is beengedhetnék a drukkereket.

A Vidi hiteleiből 800 milliót kapcsolt vállalkozástól kapott, tehát feltehetően a piaci feltételeknél lazábban hitelezte be a tulajdonos saját magát. Ezzel együtt azért az a vállalat félmillárd forintos saját tőkéjéhez képest viszonyítva elég sok hitelt raktak a csapatra. Erre minössze 49 millió forint kamatot fizettek tavaly, ami nagyon olcsó forrásnak tűnik, persze a pontos kondíciók nem ismertek. Emellett szót érdemel az MTK egymilliárd forintos tavalyi kötvényprogramja is, ez eddig egyáltalán nem volt szokványos megoldás a focicsapatoknál, de az egyéb magyar vállalatoknál sem gyakori.

Az Újpest nagyobb adósságára úgy érdemes tekinteni, hogy megelőző évről ez már mintegy ötszázmillió forintot csökkent, hasonó tendenciával hamar kibújhat a sok hitel alól a klub. Az adósságválság közepén pedig örülhetnek a listán hátul lévő csapatok, hogy nem vettek fel vagy nem is kaptak volna korábban hitelt.
Az irigyelt Fehérvár

Összességében a fegyelmezetten gazdálkodó kis csapatoknak a kiszámítható építkezés alapjai adottak, a piaci alapon működni kívánó, de komolyan veszteséges kluboknak pedig vagy jelentősebb bevételeket kell szereznie vagy nekik is hamar összébb kell húzniuk a nadrágszíjat.

Arról most nem volt szó, hogy mekkora becsült költségvetés lenne elég mondjuk Magyarországról minden évben biztosan bekerülni az Európa Liga csoportkörébe. Az viszont biztos, hogy a legszilárdabb gazdasági alapjai belátható ideig Fehérváron lesznek meg az ilyesmihez. Elsősorban a többieknél eddig bőkezűbb tulajdonos, másodsorban a gáláns szponzorok jóvoltából más klubok gyakorlatilag a közelében sincsenek.

index

2012.09.28. 11:16

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Ennyi pénzből könnyű a Vidinek?

Legfrissebb hirek