
A 2011 végén hivatalba lépett kormányból már a második miniszter távozik. Huszin Dimaszi nem értett egyet kormánya politikájával.
Lemondott a tunéziai pénzügyminiszter pénteken, mert egyre kevésbé ért egyet a kormány politikai, gazdasági, monetáris és szociális politikájával. A miniszterelnök elfogadta a lemondást.
A 2011 végén hivatalba lépett kormányból már a második miniszter távozik. Kevesebb mint egy hónapja a közigazgatási reformokért felelős Mohamed Abu mondott le tisztségéről, hogy így tiltakozzon a korrupció elleni küzdelem fékezéséért.
Huszin Dimaszi pénzügyminiszter lemondó levelében bírálta a kormánytagok többségének populista politikáját, amely az állami kiadások meredek emelkedéséhez vezet. Az ilyen lépéseknek csak az a célja Dimaszi szerint, hogy a következő választásokra való tekintettel elnyerjék a szavazók szimpátiáját.
Dimaszi bírálta azt is, hogy nemrégiben "önkényes" és "igazságtalan" módon leváltották a jegybank elnökét.
Tunéziában 2011 januárjában űzték el a hatalom éléről Zin el-Abidin ben Ali elnököt. Az októberi választást a mérsékelt iszlamista en-Nahda nyerte meg, s két balközép irányultságú párttal (Kongresszus a Köztársaságért, valamint az el-Takattol) kötött kormánykoalíciós megállapodást.
hirado
2012.07.28. 10:30