HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Romney csúnya olimpiai baklövése

t: 141

Romney csúnya olimpiai baklövése

A republikánus elnökjelölt olyan kommunikációs malőrt követett el londoni látogatása során, amelyet későbbi nyilatkozataival sem tudott korrigálni.

Súlyos kommunikációs kudarcot szenvedett Londonban Mitt Romney leendő republikánus elnökjelölt, mert maga a brit miniszterelnök "tette helyre" az olimpiai előkészületekre vonatkozó bírálatát, a főváros polgármestere pedig egyenesen gúnyt űzött belőle - írták pénteken az amerikai napilapok.

Romney, aki a 2002-es, Salt Lake Cityben megrendezett téli játékok szervező bizottságának elnöke volt, az NBC-nek még szerdán nyilatkozva azzal a kijelentésével kavart vihart, hogy az általa megtekintett előkészületek több mozzanata "nyugtalanító". Az interjú során az elnökjelölt-aspiráns hozzátette: "nehéz megjósolni, hogy mennyire lesz pozitív a végkifejlet".

Mitt Romney a megjegyzésekkel a saját szervezői képességeit próbálta meg kihangsúlyozni, de a várttal éppen ellentétes hatást ért el. David Cameron brit kormányfő egyértelműen Salt Lake Cityre utalva kijelentette: "persze, hogy könnyebb az olimpiai játékokat a semmi közepén megrendezni".

"Úgy hallom, hogy egy Mitt Romney nevű fickó tudni akarja, hogy készen állunk-e" - paprikázta a Hyde Parkban az olimpiai láng megérkezésére összegyűlt, mint 60 ezer ember hangulatát Boris Johnson londoni polgármester.

"Készen állunk? Készen állunk? Igen!" - válaszolta meg a tömeg előtt Johnson a saját maga által feltett kérdést.

Romney a későbbi nyilatkozataiban már hiába próbálta meg korrigálni a malőrt, méltatva mind az előkészületeket, mind a britek lelkesedését. A The Times rámutatott, hogy Cameron "visszautasította" Romney bírálatát, a The Guardian pedig azt írta, hogy "Romney olimpiai baklövése" sokkolta a Downing Street 10-et, és jó ajándék Barack Obamának.

Az Obama-stáb élt is a lehetőséggel, és elhatárolódott Mitt Romney kijelentéseitől. A botlást még kínosabbá tette, hogy Cameron és Johnson személyében a leendő republikánus elnökjelöltet éppen két olyan konzervatív politikus bírálta, aki ideológiai értelemben elvben közelebb áll hozzá, mint a demokrata Obamához.

A vérszemet kapott brit sajtó azt is kimazsolázta Romneynak egy, a londoni tárgyalásairól tett nyilatkozatából, hogy bevallotta: találkozott a brit hírszerzés vezetőjével. A londoni lapok szerint külföldi politikusoknak nem illik elárulni, hogy az MI6 első emberével folytattak megbeszélést. A Fehér Házra pályázó amerikai politikus egyébként Londonban mások mellett Cameron kormányfővel és William Hague külügyminiszterrel folytatott megbeszélést.

Romney amúgy azzal a feltett szándékkal indult el egy három országot - Nagy-Britanniát, Izraelt és Lengyelországot - érintő, bemutatkozó körútra, hogy a nemzetközi porondon is bizonyítsa államférfiúi rátermettségét és külpolitikai jártasságát.

Barack Obama amerikai elnök, kifogandó a szelet az Izraelbe szombaton megérkező Romney vitorlájából, Washingtonban péntekre időzítve írta alá az amerikai-izraeli biztonsági együttműködés megerősítéséről rendelkező törvényt, és bejelentette, hogy további 70 millió dollárt folyósít a zsidó állam által kifejlesztett rakétavédelmi rendszer támogatására.

Mitt Romney Lengyelországot Lech Walesa volt államfő meghívására keresi fel.

hirado

2012.07.28. 10:28

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek