
Az elnököt 68 esztendős korában érte a halál.
Váratlanul meghalt kedd délután John Atta Mills ghánai államfő - jelentette be adását megszakítva az állami televízió. John Henry Martey Newman vezérkari főnök nem bocsátkozott részletekbe a halál okáról.
Csak annyit tudni, hogy az elnököt pár órával korábban szállították a főváros egyik katonai kórházába.
Egy parlamenti képviselő arról tájékoztatta a Reuters brit hírügynökséget, hogy John Dramani Mahama alelnököt már be is iktatták Mills utódjaként.
Mills 2008 óta töltötte be az államfői posztot, és szándékában állt indulni a decemberi választásokon második mandátumáért. A jogász végzettségű, egyetemi tanár John Atta Mills értesülések szerint régóta szenvedett rákos betegségben. 1997-től 2001-ig alelnök volt az akkori államfő, Jerry John Rawlings alatt. 2008 decemberi, igen szoros győzelmét megelőzően kétszer is alulmaradt riválisaival szemben.
Ghána egyike Afrika azon kevés országának, amelyekben működik a demokrácia. A békés hatalomváltás és az utóbbi évek gazdasági virágzása a kontinens mintaországává avatta, amit jól mutat, hogy Barack Obama amerikai elnök is ellátogatott oda.
hirado
2012.07.24. 22:48