HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Áder János meghívta Magyarországra Simon Pereszt

t: 175

Áder János meghívta Magyarországra Simon Pereszt

Az államfő felkereste Jeruzsálem nevezetességeit, és munkavacsorán vet részt Simon Peresszel.

Jeruzsálem szent helyeinek, vallási és történelmi nevezetességeinek fölkeresésével kezdte meg háromnapos közel-keleti útját Áder János hétfő délután Izraelben.

A köztársasági elnök megtekintette Jeruzsálem óvárosát, ahol a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám szent helyei is megtalálhatók. Első útja a Siratófalhoz, a judaizmus szent helyéhez, a rómaiak által lerombolt második zsidó templom maradványához vezetett, amelynek repedéseibe a vallásos zsidók a hagyomány szerint az Istennek szóló kéréseiket tartalmazó cédulákat helyezik.

A köztársasági elnök sétát tett a Jézus keresztútjának stációit megörökítő Via Dolorosán, majd rövid látogatást tett a jeruzsálemi osztrák (korábban osztrák-magyar) zarándokházban, ahol Bernadette Schwarz rektorhelyettes fogadta.

Ezután felkereste a Szent Sír-templomot, amelyen hat keresztény vallási közösség - a római katolikus, a görögkeleti, továbbá az örmény, a kopt, a szír és az etióp ortodox egyház - osztozik. A templom a keresztények hite szerint Jézus keresztre feszítésének, eltemetésének és feltámadásának helyén épült.

Meghívta Magyarországra Simon Pereszt

A magyar és az izraeli köztársasági elnök hétfőn Jeruzsálemben munkavacsorán vett részt. Áder János a találkozóról magyar újságíróknak beszámolva elmondta: megbeszélésük legfontosabb hozadéka a két ország közötti tudományos együttműködés elmélyítése lehet. Ennek szükségességét azzal magyarázta, hogy Izrael az elmúlt tíz évben olyan fejlődést ért el, olyan tudást és tapasztalatot szerzett például a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás területén, amiből Magyarország is profitálhat.

Az államfő közölte, hogy magyarországi látogatásra hívta meg Simon Pereszt, aki korábban külügyminiszterként már járt Budapesten.

hirado

2012.07.16. 22:36

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek