
A The New York Times honlapján vetette össze a két országban zajló politikai folyamatokat egy neves amerikai alkotmányjogász. A FAZ vezércikkben hasonlította össze a két országot.
Román válság címmel közölt vezércikket szombati számának címoldalán a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Günter Nonnenmacher írásában megjegyzi, hogy az EU "árgus szemekkel figyelte az Orbán Viktor magyar miniszterelnök alatt kibontakozó folyamatokat, és kormányát fenyegetésekkel kényszerítette politikai korrekciókra. Szerinte legfőbb ideje lenne, hogy az EU pontosan ekkora figyelmet fordítson Romániára is, hiszen az ország az uniós tagság óta "nem emelkedett ki a korrupció mocsarából, amelyben az inkább palotaforradalmat, mintsem demokratikus forradalmat jelentő rendszerváltás óta van".
"Ezúttal Románián a sor, hogy aggodalmat keltsen"
A magyarországi helyzettel hasonlítja össze az elmúlt napok romániai belpolitikai fejleményeit Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem jogászprofesszora is a The New York Times honlapján. A neves alkotmányjogász szerint mindkét országban megkísérlik kiiktatni a hatalom alkotmányos fékeit.
Scheppele azt írja: "Ezúttal Románián a sor, hogy aggodalmat keltsen azokban, akik törődnek az alkotmányossággal, a demokráciával és a jogállamisággal. Egy újabb keleti EU-demokrácia bontja föl a jogállamiság szövetét a kormányfői hatalom jogi korlátainak támadásával.
"A magyarországi helyzet sokkal súlyosabb"
Ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a hatalmi ellensúlyok lebontásán túl a romániai helyzet nem hasonlít a magyarországihoz. "Noha a nyomorúságot nem helyénvaló összemérni, a magyarországi helyzet sokkal súlyosabb, mint a romániai, legalábbis egyelőre" - véli a szerző.
Mint írja, Orbán Viktor magyar kormányfő a politikai jobboldal embere, aki több mint két évtizede pártelnök, teljes mértékben ellenőrzés alatt tartja pártját, politikai ellenzéke pedig a "teljes zűrzavar" állapotában van. Ezzel szemben Victor Ponta román miniszterelnök baloldali, viszonylag új szereplő a romániai belpolitikában, kénytelen ingatag koalíció élén kormányozni, és komolyan szervezett ellenzék áll vele szemben.
"Romániában nem akarnak diktatúrát"
"Lehet, hogy Pontának ugyanazok az ambíciói, mint Orbánnak, de - legalábbis eddig - nem sikerült megváltoztatnia a teljes hatalmi rendszert" - mutat rá Scheppele. "Úgy tűnik, a román kormányfő egyes konkrét személyektől akar megszabadulni, akik szembeszegülnek vele, és nem akarja az egész alkotmányos rendszert diktatúrává alakítani" - írja a Princeton Egyetem tanára.
A "Románia az új Magyarország?" című elemzés Paul Krugman "Egy liberális lelkiismerete" című blogjában jelent meg, amelyet a Nobel-díjas közgazdász a tekintélyes amerikai lap honlapján publikál.
hirado
2012.07.07. 18:09