HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Miniszterek verekedtek össze Belgrádban

t: 158

Miniszterek verekedtek össze Belgrádban

A két szerbiai politikus egyikük állítólagos üzleti ügyének kiteregetése miatt szólalkozott össze a kormánykoalíciót vezető Demokrata Párt székházában.

A belgrádi Pravda értesülése szerint a verekedést Dragan Sutanovac honvédelmi miniszter kezdte, ököllel vágott Dušan Petrović mezőgazdasági miniszter szemébe. A két tárcavezető vitáját az váltotta ki, hogy a mezőgazdasági miniszter megszellőztette az információt, amely a napokban vezető hír volt a szerbiai sajtóban, eszerint a honvédelmi miniszter üzlettársaival egy 3800 négyzetméteres, többszintes, elit üzletközpontot épít a szerb főváros központjában, közterületen, amelyet Dragan Đilas ugyancsak demokrata párti belgrádi polgármester közvetítésével 99 évre bérbe kapott a fővárostól. Az egyelőre befejezetlen ingatlan értékét félmillió euróra becsülik.


A verekedésben a honvédelmi miniszternél egy fejjel alacsonyabb mezőgazdasági tárcavezető húzta a rövidebbet, törött orral és óriási kék duzzanattal a szeme alatt szállították be a katonakórházba. A szerb katonaság első embere sem úszta meg sérülés nélkül, neki azonban csak a szája repedt fel. Szemtanúk szerint a verekedést heves szócsata előzte meg, melynek során súlyos minősítések is elhangzottak. Csak a biztonsági szolgálatnak köszönhető, hogy nem történt még nagyobb baj, ők idejében szétválasztották a két dühöngő minisztert.

Politikai elemzők szerint az incidenshez minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy a Demokrata Párt vezető politikusai képtelenek elviselni a májusi szerbiai elnökválasztás és a parlamenti megméretés során elszenvedett dupla fiaskót, és most saját soraikban keresik a rossz eredmény felelőseit.


hirado

2012.07.02. 14:45

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek