HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Pozsony jószomszédi kapcsolatokat óhajt Magyarországgal

t: 128

Pozsony jószomszédi kapcsolatokat óhajt Magyarországgal

Ez áll a szlovák kormány által szerdán az ország külpolitikai célkitűzéseiről elfogadott javaslatban.

Szlovákia jószomszédi, nyugodt kapcsolatokat igyekszik kiépíteni és fenntartani Magyarországgal, valamint a többi szomszédos országgal.


"El fogjuk mélyíteni kétoldalú kapcsolatainkat a kormányközi vegyes bizottságok jól bevált mechanizmusával, beleértve a kisebbségekre, honfitársakra vonatkozó kérdéseket is" áll a dokumentumban.

Szlovákia külpolitikája idén elsősorban az európai politikára és a gazdasági diplomáciára összpontosít, de szerepel a kiemelt célkitűzések között a külföldön válsághelyzetbe kerülő szlovák állampolgárok megsegítése is.

A szlovák külügyminisztérium honlapján szereplő dokumentum szerint Szlovákia az Európai Unióval való kapcsolataiban kiemelt figyelmet fordít egyebek mellett a 2014-2020-as uniós költségvetés előkészítésére, az Európa 2020 stratégia céljainak megvalósítására, az euróövezet stabilizációjára, a közös piac elmélyítésére, az energiabiztonság növelésére és az unió külső kapcsolatainak területére, a szlovák külpolitikai prioritások tükrében.

A szlovák kormány a jövőben is aktívan részt vesz az EU kül- és biztonságpolitikájának megvalósításában, elsősorban a Szlovákia érdekeivel összefüggő területeken: a Nyugat-Balkánon, az európai szomszédságpolitikában és a Keleti Partnerségi Programban.

Szlovákia stabil és megbízható partnere az Észak-atlanti Szövetségnek mint a Szlovák Köztársaság biztonsága garantálójának. A kormány egyebek mellett támogatja Szlovákia bekapcsolódását az úgynevezett intelligens védelemmel kapcsolatos projektekbe - szögezi le a pozsonyi dokumentum.


hirado

2012.06.28. 08:27

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek