HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Romák ezrei érkezhetnek Magyarországra heteken belül

t: 216

Romák ezrei érkezhetnek Magyarországra heteken belül

A szintén konzervatív többségű szenátuson minden bizonnyal ugyancsak átmegy majd a jogszabály, amitől azt várják, hogy megállítja a főként Magyarországról érkező roma menedékkérők eddigi áradatát.

Forgács István független romaügyi szakértő a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában azt mondta: a jogszabály lerövidíti azt az időt, amely során eldönthetik a kanadai hatóságok, hogy mennyire megalapozott egy-egy kérelem. Mint elmondta, eddig 1000 nap is lehetett az elbírálási idő, ez egyes hírek szerint akár 45 napra is lerövidülhet.

A szakértő kiemelte: nincs fellebbezési lehetőség, és a jogszabálytervezetben az is szerepel, hogy az elbírálás ideje alatt egyes esetekben nem is tartózkodhat az országban az elbírálást kérelmező személy – emelte ki.

A jogszabály legfontosabb pontja, hogy az illetékes miniszternek joga lesz biztonságosnak, vagy nem biztonságosnak minősíteni a menedékkérők származási országát. Ezzel kapcsolatban a szakember azt mondta: Magyarország a világ leggazdagabb nemzetközösségének, Európának része, a tengerentúlról nézve ezért a menedékkérőknek mindenképpen alá kell támasztaniuk, hogy miért gondolják helyzetüket annyira rossznak, hogy az adott országból menekülnek. A besorolás oka egyébként a szakember szerint az lehet, hogy az ország így el tudja kerülni, hogy vízumot kelljen bevezetni az egyes tagállamokkal szemben, de lehetnek gazdasági szempontjai is.

Ha Európa összes tagállamát besorolják a biztonságos országok közé, akkor számos tagállamból érkező menekültet nem fogadnak be, így például a Magyarországról érkezőket sem - tette hozzá Forgács István.

Mint mondta, jelenleg Kanadában nagyjából 8-10 ezer roma tartózkodik, a hivatalos számok szerint 10 ezer a létszámuk az elmúlt 3-4 év vonatkozásában.

Hozzátette: az ún. első hullám idején, amely nagyjából egy évtizeddel ezelőtt volt, a kérelmek többségét elutasították.

Amennyiben bekövetkezik a visszatoloncolás, az rengeteg feladat elé állítja a helyi településvezetőket, hiszen a családok ingóságot és ingatlant is eladva hagyták el az országot - emelte ki Forgács István.

Továbbá számos etnikai feszültség feszül itthon, ez élezheti a problémákat és a belpolitika részévé tehetik a kérdést - hangsúlyozta a szakértő. Mint mondta, azok a gyerekek, akik már Kanadában születtek, ugyan ott maradhatnak, de a legtöbb család hazahozza magával őket. Itthon azonban meg kellene kapni a magyar állampolgárságot, ez több százas nagyságrendben is okozhat gondokat és komoly költségeket a családoknak.

hirado

2012.06.13. 10:34

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek