
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár úgy vélekedett csütörtökön, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tehető felelőssé a közelmúltbeli szíriai merényletekért.
Fiatalokkal beszélgetve New Yorkban a szíriai helyzetről az ENSZ-főtitkár utalt "egy súlyos és hatalmas terrormerényletre néhány nappal ezelőtt" Szíriában. "Úgy gondolom, bizonyára az al-Kaida áll mögötte" - mondta. Nem közölte, melyik merényletre gondol, de a múlt héten Damaszkuszban egy kettős robbantásnak 55 halottja és 372 sebesültje volt.
Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje, amely nem ismeri el a több mint egy éve ellene indult népi tiltakozó mozgalmat, azt állítja, hogy "fegyveres terrorista bandák" ellen harcol, és azoknak tulajdonítja az országot tavaly december óta sújtó merényleteket. Az ellenzék viszont a kormányt vádolja velük, mondván, hogy így akarja szabotálni Kofi Annan ENSZ- és Arab Liga-megbízott béketervét.
Ban Ki Munhoz hasonlóan Oroszország (Damaszkusz szövetségese) is úgy vélekedett hétfőn, hogy az al-Kaida és ahhoz kötődő csoportok állnak az utóbbi napokban elkövetett szíriai merényletek mögött.
hirado
2012.05.18. 10:59