
A szíriai hatóságok az összes külföldi segélyt maguk akarják eljuttatni a segítségre szoruló több millió lakosnak.
Az ENSZ azonban ragaszkodik ahhoz, hogy legalább ellenőrizhesse a folyamatot - közölték a világszervezet szíriai megfigyelői. Ez a vita jelentősen késlelteti a segélyezés beindítását.
Az ENSZ Humanitárius Segélyezést Koordináló Hivatala (OCHA) már hetek óta tárgyal a szíriai hatóságokkal a segély célba juttatásának módjáról, de nem jutnak dűlőre abban, hogy melyik fél ellenőrizze a segélyosztást - közölték nevük elhallgatását kérő megfigyelők.
"Az OCHA nem engedheti meg a szíriai kormánynak, hogy felhasználja ezt emberek kézre kerítésére, vagy hogy csak a kormányt támogatóknak szállítson segélyt" - mondta az egyik megfigyelő.
Valerie Amos, az OCHA vezetője szerint a szervezet a Szíriával folyatott tárgyalások közepén tart. Arra a kérdésre, hogy zsákutcába jutottak-e az egyeztetések, azt válaszolta: "folyik a tárgyalás", de nem tudja megmondani, hogy a kritikus kérdésekben mikor tudnak megállapodni. "Semmiképpen nem hónapokig tart majd" - mondta.
hirado
2012.05.15. 10:17