Még nem dőlt el, hogy Nagy László idén nyáron vagy csak jövőre csatlakozik-e a veszprémi csapathoz.
A hét híre, hogy Nagy László elhagyja a Barcelona kézilabdacsapatát, és a Veszprémhez szerződik. Szörnyi Attila, Nagy menedzsere a Kossuth Rádiónak elmondta, beletelik egy kis időbe, mire kiderül, hogy a játékos idén nyáron vagy csak jövőre csatlakozik-e a veszprémi csapathoz. Ehhez ugyanis a két klubnak meg kell állapodnia, mivel Nagy Lászlónak 2013. június 30-ig élő szerződése van a katalán együttessel. A menedzser hozzátette, már eddig is hosszú tárgyalássorozaton van túl a két klub.
A szurkolókat kissé váratlanul érte, hogy Nagy László a Veszprémhez igazol, hiszen korábban többször említette, ha egyszer hazatér Magyarországra, akkor biztosan Szegedre megy. Szörnyi Attila erre azt mondta: Nagy Lászlóért sorba állt fél Európa, és főképpen a BL-csapatok krémje. És nem ebben az évben kezdődtek azok a tárgyalások, amelyekkel idáig jutottak – mondta a menedzser, hangsúlyozva, hogy nem érdemes és nem is lenne etikus most összehasonlítgatni a klubokat, a Veszprémet és a Szegedet vagy a német és a spanyol csapatokat.
A Barcelona sajtófőnöke, Gustavo Galvache cáfolta azokat a híreket, hogy a katalán klub csak egy évvel hosszabbította volna meg Nagy László szerződését. Mint mondta: életre szóló megállapodást és húsz százalékos fizetésemelést ajánlottak.
Nagy Lászlót sokan kritizálták, amiért hosszú időn át lebegtette a szereplését a magyar válogatottban, majd tavaly februárban be is jelentette, hogy nem kíván a csapatban fellépni, így ez év júniusában jár le a három év válogatottság nélküli idő, vagyis onnantól már a spanyol nemzeti együttesben is játszhat a két hete spanyol állampolgársággal is rendelkező Nagy. Kérdés, hogy miként fogadják ezek után a hazai drukkerek, de Szörnyi Attila szerint „ha Lacika meglövi az első gólját Magyarországon, onnantól mindenki szeretni fogja”.
telesport
2012.05.03. 14:06