HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Csáky: erőteljesebb politizálásra van szükség Szlovákiában

t: 122

Csáky: erőteljesebb politizálásra van szükség Szlovákiában

Az MKP elnökségi tagja kijelentette: a párt nyitott, de nem adja fel saját érdekeit.

A közvélemény-kutatások szerint jelenleg 4,7 százalékon áll a Magyar Koalíció Pártja Szlovákiában. A párt elnökségi tagja a Duna TV Közbeszéd című műsorában elmondta: ez az adat ugyan reményteljes, de kevés, mert öt százalék feletti eredményt kellene produkálniuk. Csáky Pál hozzátette: a közvélemény-kutatásokkal óvatosan kell bánni, mert másfél évvel ezelőtt sem adtak pontos képet a párt támogatottságáról. Ennek oka, hogy nagyon kicsi a magyar minta az országos mintában – magyarázta a politikus.

Csáky Pál szerint nem igaz az, hogy az MKP kizárólag a magyar kisebbség gondjaira koncentrál, de, mint megjegyezte: a 26 indulóból ők az egyetlenek, akik teljes szélességgel felvállalják a szlovákiai magyarság problémáit. Sokan érzik úgy, hogy képviseletük eddig nem volt hatékony, mert az MKP nem volt parlamenti párt – mondta, hozzátéve: most ezen kell változtatni.

A politikus állítása szerint, az MKP hajlik az együttműködésre, de az egyenjogú partnerség elve mentén. Az elmúlt évek történései nem arról szóltak, hogy a Híd-Most ebben olyan sikeres lett volna, és a szlovák-magyar viszony sem javult – jelentette ki.

Ahogyan Csáky Pál megfogalmazta, hatékonyabb és erőteljesebb politizálásra van szükség Szlovákiában. Az MKP elnökségi tagja hangsúlyozta: a népszámláláskor a lakosság 7 százaléka, mintegy 382 ezer ember nem adott választ arra a kérdésre, hogy milyen nemzetiségű.

A politikus megjegyezte: kifizetődő, ha magyarnak vallják magukat az emberek. Példaként említette, többen úgy nyertek pályázatokat multinacionális cégeknél, hogy a szakmai kritériumok teljesítése mellett beszélnek világnyelveket, valamint a magyart, a szlovákot és a csehet is.

Az esélyekkel kapcsolatban a politikus azt mondta: Robert Fico mindent meg fog tenni azért, hogy ne egypárti kormánya legyen. Csáky Pál szerint erre van esély, de Fico taktikája az lesz, hogy válogat majd a jobboldali pártokból, később pedig bedarálja őket. Ezzel nemcsak egy, hanem akár két ciklusra is stabilizálhatja hatalmát – jelentette ki a politikus.

hirado

2012.03.02. 11:08

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek