
Elemzők szerint a politikai botrányok elvették a választók kedvét a voksolástól.
Minél közelebb kerül Szlovákia a márciusra kitűzött parlamenti választásokhoz, annál kisebb a lakosságnak részvételi szándéka - adta hírül a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap hétfőn a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérésének adataira hivatkozva.
Az újság által megrendelt felmérés eredményei szerint 46,7 százalék azoknak a választóknak az aránya, akik eldöntötték, hogy részt vesznek az előre hozott választásokon. Ha ez beigazolódna, akkor az a parlamenti választások legalacsonyabb részvételi arányát jelentené az ország történetében. A 2010-es voksoláson a lakosság szavazati joggal rendelkező részének 58,8 százaléka vett részt. Az akkori felmérések 55,9 százalékos részvételi szándékot mutattak.
A választásokon való részvétel 1990-ben a rendszerváltást követő első parlamenti választásokon volt a legmagasabb, elérte a 95 százalékot. Azóta, bár voltak kivételek, hosszú távon folyamatos csökkenést mutat a választási részvétel. Eddig a legkevesebben, alig 20 százaléknyian a 2009-es európai parlamenti választásokon vettek részt Szlovákiában.
Kétségkívül a Gorilla-botrány áll a részvételi szándék csökkenése mögött - állítja a Hospodárské Noviny által megszólaltatott szociológus, Ivan Dianiska. Szerinte ezt támasztja alá az is, hogy a választások közeledtével növekedni szokott a részvételi kedv, most pedig éppen fordított jelenség figyelhető meg.
"A mostani eredmények részint az utóbbi hónapok politikai-közéleti botrányait tükrözik, de véleményem szerint nem elhanyagolható a hosszú távú hatás sem, vagyis az, hogy a választók jelentős része már régóta nem bízik sem a politikusokban, sem azok ígéreteiben" - mondta el az aktuális felmérés kapcsán az MTI-nek Tokár Géza politikai elemző.
Pártszimpátia szerint a legnagyobb arányban, 71,9 százaléknyian - az utóbbi hónapokban jelentősen csökkent támogatottságú, Mikulás Dzurinda vezette - jobboldali konzervatív Szlovák Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) támogatói mennének el szavazni. Az átlagnál jóval magasabb, 63,2 százalék a parlamenti választásokon való részvételi szándék Robert Fico pártjának - a választási felméréseket hosszú távon vezető, baloldali, Irány - Szociáldemokráciának (Smer-SD) - a támogatói közt is.
hirado
2012.02.20. 11:48