
Keddre virradóra egy újabb holttestet találtak, ezzel hétre emelkedett a tragédia halálos áldozatainak száma, két magyar még nincs meg.
A toszkán parti őrség nyilvánosságra hozta az eltűntek listáját, ezen csak egy eltűnt magyar szerepel. A Külügyminisztérium azonban megerősítette, hogy tizenkét magyar volt a hajón, közülük egy férfi és egy nő tűnt el; a férfi a hajón dolgozott.
Keddre virradóra egy újabb holttestet találtak, ezzel hétre emelkedett a tragédia halálos áldozatainak száma, 28 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a hatóságok. A holttestet egyelőre nem tudták kiemelni a hajótestből. A tűzoltók közben folytatják a kutatást esetleges túlélők után.
Marco Brusco, az olasz parti őrség parancsnoka hétfő este azt mondta, 25 utasról és a személyzet tagjai közül négy főről továbbra sem tudnak. Az eltűnt utasok között tartottak nyilván hat olasz és tíz német turistát, illetve egy amerikai és két francia házaspárt. A fennmaradó három eltűnt utas közül legalább az egyik feltehetően perui állampolgár. A személyzet eltűnt tagjai közül az egyik egy bárzongorista - mondta Brusco. Korábbi hírek szerint az eltűntek között van két magyar, egy férfi és egy nő.
Hétfőn napközben a hatóságok még 16 eltűntről számoltak be, az eltérés lehetséges okáról Brusco nem tett említést. Három olasz család ugyanakkor jelezte: a megmentettek listáján feltűntették hozzátartozóikat is, de azóta sem tudnak róluk semmit. Brusco közölte, hogy a búvárokból és barlangászokból álló mentőcsapatok még nem vizsgálták át a Costa Concordia minden zugát, nagyon halvány remény még van arra, hogy újabb túlélőkre bukkannak.
hirado
2012.01.17. 11:13