HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Politikai földcsuszamlás? Saron benyújtja lemondását

t: 281

Politikai földcsuszamlás? Saron benyújtja lemondását

Ariel Saron izraeli kormányfő várhatóan még hétfőn, közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor találkozik Jeruzsálemben Móse Kacav államfővel, hogy hivatalosan benyújtsa neki a lemondását - jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

Saron a tervek szerint hivatalosan bejelenti, hogy lemond a Likud párt elnöki tisztéről, valamint a miniszterelnöki posztról, és felkéri az államfőt a parlament feloszlatására.

Ebben az esetben az előre hozott választásokat 90 napon belül kellene megtartani, feltéve, ha a parlament nem választ Saron helyére új kormányfőt, ami kevéssé valószínű.

Izraeli médiaértesülések szerint a kormányfő az előrehozott választásokon már egy új jobbközép párt élén kíván indulni. Saron tanácsadója is megerősítette hétfőn, hogy a kormányfő kilép az általa három évtizede alapított pártból, és új mozgalmat kíván alapítani. Aszaf Sariv közölte, hogy a kormányfő kérni fogja Kacav elnöktől a kneszet feloszlatását, de nem tudta megerősíteni a rádiónak a találkozó időpontjára vonatkozó értesülését.

A Jerusalem Post úgy tudja, Ariel Saron egy jobbközép pártot akar alapítani, s várhatóan kormányának több minisztere csatlakozik hozzá, köztük Eluh Olmert miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter is.

Megfigyelők szerint Saron lépésére régóta számítani lehetett. Döntését elsősorban azzal magyarázzák, hogy a miniszterelnököt a Gázai övezetből történt kivonulás miatt heves bírálatok érték saját pártjában is.

Egy másik izraeli napilap, a Jediót Ahronót szerint Saron döntése jelentős mértékben átrajzolhatja Izrael politikai térképét, a döntés egyfajta politikai földcsuszamlást okozhat. A lap ugyancsak azt írta, hogy a Likud több minisztere és parlamenti képviselője is csatlakozik Saronhoz, s az új párt a minden valószínűség szerint március végén sorra kerülő előre hozott választásokon 28 mandátumra tehet szert.

Ezzel az izraeli törvényhozásban, a kneszetben az Izraeli Munkapárt mögött a második legnagyobb frakciót alkothatja majd. A felmérések a Saron nélküli Likudnak mindössze 18 képviselői helyet jósoltak A Jediót Ahronót szerint amennyiben Saron új pártot alapít, ahhoz nagy valószínűséggel csatlakozik az Izraeli Munkapárt volt vezetője, Simon Peresz eddigi miniszterelnök-helyettes is, akit tíz nappal ezelőtt nagy meglepetésre leváltottak pártelnöki funkciójából. Erre utal az is, hogy a koalíciós kormány utolsó, vasárnap tartott ülésén a miniszterelnök rendkívül meleg szavakkal méltatta peres érdemeit, s egyfajta új együttműködés kezdetéről beszélt.

Az előzményekhez tartozik, hogy már napokkal ezelőtt megpecsételődött a Saron által irányított, január óta hivatalban lévő nagykoalíció sorsa. Az újdonsült pártelnök, Amír Perec vezette szociáldemokrata Izraeli Munkapárt ugyanis úgy határozott, hogy kilép a koalíciós kormányból, s ezt a döntést vasárnap a párt vezetősége végérvényesen megerősítette. Saron és Perec a múlt hét közepén állapodott meg abban, hogy együttesen törekszenek a parlament feloszlatására és előre hozott választások kiírására.

hirado

2005.11.21. 11:33

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek