HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Még tart a miskolci kirándulók kihallgatása

t: 86

Még tart a miskolci kirándulók kihallgatása

Letartóztattak hajnalban egy miskolci kirándulócsoportot, mert magyar feliratú helységnévtáblával fényképezkedett Kolozsvárott. Két ember ellen indítanak bűnvádi eljárást.

A Duna TV Közbeszéd műsorában elhangzott legfrissebb információk szerint, a miskolci kirándulócsoport tagjai közül még nem engedtek ki mindenkit a rendőrségről. Közrendháborítás és a közerkölcs megsértésének a gyanújával kísérték be ma hajnalban a miskolci csoportot Kolozsváron a helyi hatóságok.

Lepedus Péter, a Duna TV tudósítójának elmondása szerint még tart a csoport egyik tagjának a kihallgatása. Miklós Árpád, miskolci tanár szerint, a rendőrök arról tájékoztatták őt, hogy csupán ellene és azon másik társa ellen indítanak bűnvádi eljárást, akivel ketten szerelték fel a Kolozsvár feliratú táblát a város Torda felőli bejáratánál lévő helységnévtáblára. Tették ezt azért, mert egyfajta emlékként fényképezkedni akartak a tábla mellett. A közös fotózást az egyik arra járó sofőr által riasztott rendőrség már megakadályozta. A többi magyar állampolgárt tanúként hallgatták ki.

A kihallgatások hosszas elhúzódásának egyik magyarázata az, hogy a hajnali órákban nem sikerült engedéllyel rendelkező fordítót találni, ám később a hatósági tolmács mellé a kolozsvári magyar főkonzulátus is delegálta egy munkatársát. Szilágyi Mátyás főkonzul elmondta, a reggeli órákban hivatalos jegyzékben fordultak a kolozsvári rendőrséghez, kérdéseikre pedig választ is kaptak, így a konzuli szolgálat hatékonyabb jogsegélyben tudta részesíteni a hat magyar állampolgárt.

A csoport Miklós Árpád elmondása szerint a kihallgatások végeztével hazafele indul és várni fogják a bűnvádi eljárás megkezdéséről szóló értesítést.

Egy 10 éves kisfiú is volt a csoporttal, akit egy közeli játszótéren szórakoztattak a felnőttek, amíg a csoport tagjait egyenként hallatták ki.

hirado

2011.08.09. 10:23

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek