
Három ember megsebesült, miután tüntetők csaptak össze egymással kedd este Sarm-es-Sejkben azon kórház előtt, amelyben a perére váró Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt ápolják.
Az egészségügyi intézmény előtt beduinok és felső-egyiptomi származású munkások tűztek össze, egyelőre ismeretlen okból.
A csetepaté során lövések is eldördültek, három ember megsebesült - közölte a kórház igazgatója az egyiptomi közszolgálati televízióval.
Az egyiptomi belügyminiszter a minap elrendelte, hogy Mubarakot a Vörös-tenger partján fekvő Sarm-es-Sejkből szállítsák át Kairóba.
Mubarak a népharag miatt február 11-én távozni kényszerült a hatalomból, s azóta egy sarm-es-sejki kórházban ápolják. Az ellene, csakúgy mint két fia, Alaa és Gamál, valamint a szökésben lévő Huszein Szálem üzletember, Habíb al-Adli volt belügyminiszter és hat helyettese ellen indított per első tárgyalását szerdán tartják meg a kairói rendőrakadémia központjában.
Az előzetes letartóztatásba helyezett Mubarakot, aki 29 éven át irányította a népes észak-afrikai arab országot, korrupcióval vádolják, valamint azzal, hogy a karhatalom az ő utasítására lőtt a kormányellenes tüntetők közé. A január-februári egyiptomi népfelkelés során több mint 800 ember vesztette életét.
hirado
2011.08.03. 10:29