
A belgiumi franciaajkú szocialisták vezetőjének, Elio Di Rupónak pénteken sikerült meggyőznie nyolc pártot, hogy kormányalakítással próbáljon meg kiutat találni a páratlan ideig tartó politikai válságból, amely veszélybe sodorta az ország egységét. Di Rupo II. Albert királyt is tájékoztatta az elért eredményekről, aki az egyeztetés folytatását kérte a szocialistáktól. A politikus csütörtökön, a belga nemzeti ünnep napján tisztázó megbeszéléseket folytatott négy vallon és négy flamand párttal.
Az országot bő egy éve ügyvezető kormány irányítja. A legutóbbi választásokat tavaly júniusban tartották, de azóta sem sikerült koalíciót kovácsolni, mivel a pártok előzetesen megállapodtak, hogy a kormányprogramban szerepelnie kell a régiók illetékességét és finanszírozását célzó reformoknak. Ezek a kérdések viszont végletesen megosztják őket.
Belgium két nagy részből, a hollandajkú Flandriából és a francia nyelvű Vallóniából áll. A régiók meglehetősen nagy önállóságot élveznek, és sok megfigyelő szerint az ország a szakadás felé halad.
Az eddigi tárgyalások nem vezettek eredményre
A tavalyi választások óta a király megbízásából szinte minden fontosabb párt vezetője próbálkozott koalíciós tapogatózással, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. II. Albert ezt követően értékelte úgy, hogy a helyzet tarthatatlan, és mindenáron meg kell próbálkozni a kormányalakítással. Mivel a választási győztes N-VA főleg a franciaajkú pártok körétől teljesen elszigetelődött - márpedig Belgiumban nincs koalíció vallon párt nélkül -, a szövetségalkotásra valóban a vallóniai győztes szocialista párt tűnt a legalkalmasabbnak. Ezt indokolja Di Rupo sok évtizedes politikai tapasztalata és kompromisszumteremtő készsége is.
A király az előző napi nemzeti ünnep alkalmából szokatlanul éles hangú beszédben szólította fel a politikai elitet az előrelépésre. II. Albert úgy vélte, hogy az ország jelenlegi helyzete negatívan befolyásolhatja Belgium Európai Unión belüli pozícióját, és aggodalmat kelt az uniós partnerekben. Hozzátette: a válság akár "lassíthatja az európai építkezés ütemét is, amelyet már így is megnehezítettek az euroszkeptikusok és a populisták".
E beszédet követően a flamand kereszténydemokraták vezetője, Wouter Beke változtatott az N-VA részvételét követelő álláspontján. Úgy döntött, hogy bekapcsolódik a kormányalakítási tárgyalásokba, amelyek ennek köszönhetően az eddigieknél nagyobb sikerrel kecsegtetnek. Az érdemi tárgyalások mindazonáltal - II. Albert óhajára - várhatóan csak egy hónap múlva, augusztus közepén folytatódnak, addig minden párt tovább finomíthatja álláspontját.
hirado
2011.07.22. 10:46