
Hatalmas a túljelentkezés a tanári és tanítói állásokra Romániában, a leendő oktatókat vizsgáztatják.
Az elmúlt húsz év legrosszabb eredményeit produkálták a román diákok az idei érettségi vizsgákok. A siralmas eredmények után a leendő tanároknak is vizsgázniuk kell.
Tudásukról és nyelvi ismereteikről adnak számot a pénteken kezdődő pedagógus-versenyvizsgán azok a tanárok, akik a következő tanévben betölthető állásokra pályáznak: Hargita megyében 70-80 jelölt áll ma „rajthoz” - írja az Új Magyar Szó.
A tanárok informatikából, valamint különböző művészeti tantárgyakból vizsgáznak, szakjuknak megfelelően. Nyelvvizsgát azok tesznek, akik más nyelven végezték az egyetemet, mint a megpályázott állás oktatási nyelve – közölte Waczel Ferenc, a versenyvizsga lebonyolításáért felelős tanfelügyelő.
A megpályázható helyek iránt idén is nagy az érdeklődés Hargita megyében, még úgy is, hogy az üres állások zöme csupán ideiglenes státuszt biztosító poszt, és mindössze 75 végleges állás van a 487-ből.
Nagy a túljelentkezés a tanítók között is, két helyre 103-an jelentkeztek. Négyszeres a túljelentkezés a magyar nyelv és irodalom szakos állásokra, és kétszer több matematikatanár jelentkezett a kiírt pályázatra, mint ahány hely van. A legkevesebben a román szakos katedrára jelentkeztek, de ott is többszörös a túljelentkezés.
hirado
2011.07.08. 10:35