HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Egy hét munka után lemondott a japán miniszter

t: 123

Egy hét munka után lemondott a japán miniszter

Az újjáépítésügyi miniszternek azért kellett távoznia, mert arrogáns és sértő nyilatkozataival feldühítette a parlamenti ellenzéket és a lakosságot.

Alig egy héttel kinevezése után lemondott a japán újjáépítésügyi miniszter.
Macumoto Rju azért távozott hivatalából, mert bírálatok kereszttüzébe került, miután a márciusi földrengés által sújtott prefektúrákban tett első látogatásán arrogáns és sértő nyilatkozataival, illetve viselkedésével feldühítette a parlamenti ellenzéket és a helyi lakosságot.

Kan Naoto kormányfő elfogadta a miniszter kedden bejelentett lemondását. Macumoto vasárnap kereste fel Ivate és Mijagi prefektúrát. Ivate prefektúrában, amely egyike a természeti csapás által leginkább sújtott térségeknek, kijelentette, hogy a kormány nem nyújt segítséget azoknak az önkormányzatoknak, amelyek nem dolgoznak ki megfelelő javaslatokat az újjáépítésre.

Mijagi kormányzóját, Murai Josihirót sértő szavakkal illette és nem volt hajlandó kezet rázni vele, mert várakoznia kellett rá. Ezt követően az új miniszter felszólította az ott tartózkodó újságírókat, hogy ne említsék meg tudósításaikban kijelentéseit. A sajtóban azonban részletesen taglalták minden szavát.

Macumoto hétfőn bocsánatot kért az Ivatéban elhangzott kijelentéseiért, de hozzáfűzte, hogy azok nem szorulnak magyarázatra, amivel csak olajat öntött a tűzre.

Az újjáépítésügyi minisztériumot júniusban hozták létre, és személyesen Kan Naoto miniszterelnök nevezte ki a 60 éves Macumoto Rjút a tárca élére. A június 27-én hivatalba lépett miniszter távozása újabb erős csapást mért a balközép irányvonalú kormányra, amelynek támogatottsága már így is rekord alacsony szintre süllyedt.

Az ellenzék, sőt saját táborának egy része is kemény nyomást gyakorol a miniszterelnökre, hogy mondjon le a parlament augusztus végéig meghosszabbított ülésszakának befejeződése előtt. Kan azonban értésre adta, hogy addig nem mond le, amíg a parlament meg nem szavazza az újjáépítés költségeinek fedezését célzó második pótköltségvetést, az állami kötvénykibocsátást és a megújuló energiák használatáról szóló törvényt.

A Japán északkeleti partvidékét március 11-én letaroló földrengés és szökőár következtében több mint 22 ezer ember halt meg vagy tűnt el, az anyagi károk pedig óriásiak, különös tekintettel a fukusimai atomerőmű katasztrófájára.

hirado

2011.07.05. 10:24

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek