> Egyelőre tehetetlenek: több mint 10 órája vesztegel Iszlámábádban a magyar mentőcsapat

Több mint 10 órája vesztegel az iszlámábádi reptéren a pakisztáni földrengés miatt helyszínre érkezet Magyar Baptista Szeretetszolgálat; a 10 fős műszaki mentőegység hétfőn délután érkezett Pakisztán fővárosába - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Dobson Tibor hozzátette: a szeretetszolgálat 10 fős egysége két kutyával, elsősegély-felszereléssel elsősorban műszaki mentés miatt utazott a tragédia sújtotta térségbe, ahol fő feladatuk a személykutatás lesz.
Pavelcze László, a szeretetszolgálat mentési igazgatója, a mentőegység vezetője telefonon elmondta: együtt várják a spanyol, az orosz, a francia és a dél-koreai mentőkkel, hogy helikopterek elszállítsák őket Kasmírnak arra a területére, ahol a katasztrófa történt. Az lesz a feladatuk, hogy a romok között túlélők és halottak után kutassanak.
Kéttonnányi műszaki mentőeszközt, a saját ellátásukhoz szükséges élelmiszert, gyógyszert és egészségügyi felszerelést visznek magukkal.
Útjukon eddig mindenütt maximális segítséget kaptak. A magyar csoport várhatóan 8-10 napot tölt Pakisztánban - tette hozzá a vezető.
Pavelcze az MTI-nek elmondta, reményeik szerint helyi idő szerint az esti órákban már a helyszínen lehetnek.
hirado
2005.10.11. 10:27