> Hirado.hu - Hasmenésjárvány: 20 éves lány az áldozatok között - égetik az uborkát

Hivatalos adatok szerint már harminc halálos áldozatot követelt a németországi hasmenésjárvány. A megbetegedettek közül több mint hétszázan vannak életveszélyben. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.
A hatóságok mindennek ellenére azt állítják, hogy a különleges kólibaktérium okozta fertőzés elérte tetőpontját, az elmúlt 24 órában ugyanis kevesebb új megbetegedés történt.
Ugyanakkor továbbra is maximális elővigyázatosságra intettek, hangsúlyozva, hogy továbbra sem ajánlatos a járvány terjedéséért gyanúsnak tartott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta, valamint a növényi csíra fogyasztása.
Szlovákiában is felbukkant a kólibaktérium
Csütörtökön egy eperjesi férfiban mutatták ki a kólibaktériumot, de a szlovák egészségügyi miniszter szerint nem a német vírustörzset.
Miután a férfinak egyre rosszabbodott az állapota, Eperjesről a kassai egyetemi kórházba szállították. Szerda este a vizsgálatok már a vérében is kimutatták a veszélyes kórokozót. Problémák vannak a fiatalember veseműködésével, sérült a vérképe, a bőrén pedig apró vérzések jelentek meg - közölte a kassai egyetemi kórház szóvivője az MTI Hírcentrum stábjával. Mint mondta: még vizsgálják, hogy a kólibaktérium melyik törzse jelent meg a betegnél, erről holnapra ígért eredményt. Ugyanakkor a szlovák egészségügyi miniszter azt jelentette be, hogy nem a németországi vírustörzs jelent meg. Azt már tudni lehet, hogy a férfi nem is járt Németországban.
Egy franciaországi beteg esetében szerdán szintén megerősítették, hogy kólibaktérium okozta hasmenésben szenved, egy további személy pedig fertőzésgyanús. Utóbbi esetében azonban szintén nem volt bizonyított, hogy valóban a hasmenésjárvány tüneteit produkálja.
Még mindig nem tudni, mi okozza a járványt
A német szövetségi kormány, valamint a tartományok illetékes miniszterei szerdán válságtanácskozást tartottak. Azon részt vettek az illetékes intézetek, mindenekelőtt a Robert Koch országos járványügyi intézet vezetői, és jelen volt John Dalli, az Európai Unió egészségügyi biztosa is.
A tanácskozás résztvevői elismerték, hogy a fertőzés terjedésével kapcsolatban nem sikerült semmi konkrétumot kideríteni. A spanyol uborka után a növényi csíráról is csaknem teljes mértékben bebizonyosodott, hogy nem fertőzött EHEC-bélbaktériummal, így nagy valószínűség szerint nem felelős a járvány terjedéséért. Ennek ellenére Ilse Aigner mezőgazdasági miniszter ismét arra szólította fel a lakosságot, hogy az észak-németországi uborka, a paradicsom és a saláta mellett a növényi csírák fogyasztását is mellőzze.
z ellenzéki pártok, mindenekelőtt a Zöldek és a szociáldemokraták ugyanakkor ismét elmarasztalták a hatóságokat, késlekedéssel, helytelen információs politikával és a hatáskörök tisztázatlanságával vádolva őket.
Az illetékesek tovább folytatják a kutatást annak felderítésére, hogy miként terjed a különleges mutációjú és rendkívül agresszívnak tartott bélbaktérium.
Az előző nap egy magdeburgi szeméttárolóban felfedezetett, EHEC-baktériummal fertőzött uborkamaradék a jelek szerint nem vitte előre a nyomozást.
A hatóságok csütörtökön egy újabb "szálba" kapaszkodtak. Ezúttal azt derítették ki, hogy egy göttingeni családi ünnepség mintegy 70 résztvevője közül legkevesebb öten betegedtek meg a fertőzésben. Az ünnepi menüt Kasselből rendelték, úgyhogy az illetékesek most Kasselben kutatnak.
Mindennek nyomán tovább erősödtek azok a nézetek, amelyek szerint a hatóságok hiába nyomoznak. Ez egyébként nem először fordulna elő, a korábbi, de kevésbé súlyos németországi EHEC-járványok többségének forrását sem sikerült felderíteni. Ennek oka a többi között az volt, hogy a gyanúsnak tartott élelmiszert a megbetegedések, valamint a vizsgálatok idejére már maradéktalanul elfogyasztották.
ÁNTSZ: Magyarországon nem kell aggódni
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közlése szerint Magyarországon továbbra sincs ok aggodalomra, mivel a járvány nem földrajzi közelséggel terjed. Mint közölték, már a járvány bejelentése óta fennáll a lehetőség, hogy a betegséget Magyarországra is behozzák, ezért megerősített járványügyi és laboratóriumi felügyelet biztosítja az ilyen esetek korai felderítését.
Továbbra is hangsúlyozták: a hasmenéses megbetegedések kórházi kezelése elsősorban a folyadékpótláson alapul, hasfogó vagy antibiotikum szedése nem ajánlott. A fertőzés szövődményeként kialakuló veseelégtelenség és vérszegénység tüneti kezelést igényel.
Tetemes kár éri a mezőgazdákat
Csütörtökön Macedóniában megkezdték a zöldségfélék egy részének megsemmisítését, a macedón kertészek és zöldségtermesztők tegnap 250 tonna uborkát dobtak tűzbe, mert a kólibaktériumos fertőzés veszélye miatt nem tudták kiszállítani a terményt az európai piacra és így a nyakukon maradt. A zöldségfélék megsemmisítése a dél-balkáni országban az elkövetkező napokban is folytatódik.
A kertészetekben és veteményesekben ugyanis hozzáfogtak a kénes fertőtlenítésekhez, miáltal a földeken a termények teljesen megsemmisülnek.
Noha a Macedóniában termesztett uborkát és paradicsomot a hasmenésjárvány miatt szigorú egészségügyi ellenőrzéseknek vetették alá és fogyasztásra alkalmasnak találták, az európai élelmiszer nagykereskedők lemondták az egyébként már lekötött, tehát megrendelt szállítmányokat. A macedón gazdákat emiatt tetemes kár érte.
Lengyelországban – ahol már két igazolt fertőzött is van - minden tizedik lengyel lemondott a zöldségfélék fogyasztásáról. Az ING Bank június elején elektronikus úton felmérést végzett ügyfelei között, megkérdezve tőlük, hogy a németországi járvány, amelyet egyes vélemények szerint fertőzött uborka terjeszt, milyen hatással van vásárlási szokásaikra.
Több mint 20 ezren válaszoltak a kérdésre. Kiderült, hogy minden tízedik lengyel lemondott a zöldségfélék fogyasztásáról. A többi megkérdezettnek mintegy fele úgy döntött, hogy csak lengyel eredetű primőr zöldségféléket vásárol. A többiek figyelmen kívül hagyják a fertőzött spanyolországi uborkáról szóló jelentéseket, és továbbra is vásárolnak zöldségféléket, függetlenül attól, hogy melyik országból származnak.
A kereslet visszaesése miatt csökken a zöldségfélék ára, ami választás elé állítja a kereskedőket: vásároljanak továbbra is primőr árut, kockáztatva, hogy nyakukon marad az áru, vagy várjanak a megrendeléseikkel, amíg nem tisztul a helyzet a zöldségpiacon.
Nem veszik át a magyar szállítmányokat sem
Annak ellenére, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pár nappal ezelőtt egy látványos demonstráció keretében közölte: biztonságos a magyar zöldség, ezen belül is az uborka, így is visszaesett a kereslet a magyar zöldség iránt; szerdán kiderült, nem fogadják a Szatmárból induló uborkaszállítmányokat a nyugat-európai országok, mivel szinte teljesen leállt az igény a németországi hasmenésjárvány miatt.
Kelet-Magyarország egyik legnagyobb feldolgozóüzeme, a Szatmári Konzervgyár Kft. ügyvezetője szerint amennyiben nem áll helyre az export a következő héten, komoly bajba kerülhetnek a termelők és a feldolgozó cégek is. Szórádi Sándor szerdán elmondta: az uborka a jelenlegi időjárási viszonyok között szinte rekordtermést ad naponta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelyet egyrészt exporttal, másrészt konzervipari feldolgozással lehet levezetni.
A gondot jelenleg azt jelenti, hogy a legnagyobb felhasználónak számító Németország, Franciaország, Ausztria nem mer importálni, gyakorlatilag leállították a magyarországi uborka behozatalát, nem veszik át és nem fogadják a szállítmányokat.
Becslések szerint a zöldségtermesztésben akár több tíz milliárd forintra is rúghat a kár. Fazekas Sándor egy korábbi nyilatkozatában legfontosabb feladatként jelölte meg, hogy vissza kell állítani a bizalmat az egészséges európai élelmiszerek, köztük a zöldségek iránt. Jelen tudás szerint semmi sem igazolja, hogy a fertőzés zöldségektől indult volna ki - emelte ki.
Kompenzálják a gazdákat
Az Európai Unió közös költségvetéséből a kieső árbevétel legalább 30 százalékát közvetlenül megtérítik azon zöldség- és gyümölcstermelő gazdák, cégek számára, amelyek piaci veszteségeket szenvedtek el a németországi hasmenésjárvány nyomán uniószerte visszaesett kereslet miatt. Egyebek között erről döntöttek kedden a témával foglalkozó - a soros magyar EU-elnökség kezdeményezésére összehívott - luxembourgi rendkívüli találkozójukon a tagállamok mezőgazdasági miniszterei.
Spanyolország lemond a kártérítési eljárásról
A Berlinben tartózkodó spanyol Európa-ügyi miniszter csütörtökön sajtóértekezleten jelentette be, hogy a kialakult viszály ellenére Spanyolország lemond a Németországgal szembeni kártérítési eljárás kezdeményezéséről. Madrid a közelmúltban élesen tiltakozott amiatt, hogy a német hatóságok minden alap nélkül gyanúsították meg lehetséges fertőzésforrásként az importált spanyol uborkát. A miniszter ugyanakkor közölte: az esetleges magánpanaszokra a kormánynak nincs befolyása.
A német parlament pénteken a Zöldek kezdeményezésére rendkívüli ülés keretében tűzi napirendre a járvány ügyét.
hirado
2011.06.10. 10:41