
A szíriai ellenzék szimbólumává vált az a 13 éves fiú, akit a szíriai hatóságok megcsonkítottak és meggyilkoltak mert részt vett Bassár al-Aszad elnök elleni tüntetéseken.
Hillary Clinton amerikai külügyminszter szerint Bassár al-Aszad szíriai elnök nem hajt végre reformokat és kormányának helyzete napról napra tarthatatlanabbá válik.
A 13 éves Hamza al-Khatibot a hetek óta tartó demokrácia-tüntetések egyik központjának számító délnyugat-szíriai Daraa városában, egy katonai ellenőrzőponton fogták el a hatóságok, ahol a családtagjai szerint halálra kínozták. Rokonai hónapokkal elfogása után kapták meg a kisgyerek holttestét, azt állítják a sérülések alapján Hamzát többször is meglőtték, botokkal ütötték, rugdosták, illetve levágták péniszét.
Az amerikai diplomácia vezetője szerint a damaszkuszi kormányzat nem akar saját népére hallgatni, a szíriaiak pedig egyre határozottabban fogják követelni a változást. Az elnök ellen 10 hete tartanak a tüntetések. Eddig ezer civilt öltek meg a rendfenntartók, és tízezerre tehető a letartóztatottak száma.
hirado
2011.06.02. 10:28