HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Nem repülhetett át Iránon Merkel

t: 124

Nem repülhetett át Iránon Merkel

Az ARD televízió kedd reggeli tudósítása szerint Teherán az éjszakai órákban először megtagadta az átrepülési engedélyt a német kancellárt és kíséretének egy részét szállító kormánygéptől. A gép ezért visszafordulásra kényszerült, két órát körözött a török légtérben, majd másodszori kísérletre már átrepülési engedélyt kapott. Közben a másik kormánygép - amelyen a delegáció másik része utazott - első "nekifutásra" simán átrepülhetett.

Steffen Seibert, a kancellár szóvivője az esetet példátlannak nevezte.
A német illetékesek azt állították, hogy az indulás előtt mindent tisztáztak az iráni hatóságokkal, akik már előzetesen átrepülési engedélyt adtak. Teherán viszont később cáfolta, hogy a kormánygép számára már előzetesen zöld jelzést adott volna. Mindennek azonban ellent mond, hogy a másik német gép akadálytalanul repülhetett át az iráni légtéren.

Az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozó német külügyi felelősök szerint az ügynek folytatása lesz. A kisebbik rossz az, ha iráni részről - úgymond - csak túlbuzgóságból fordították vissza Merkel kancellár repülőgépét, a nagyobbik viszont, ha szándékos provokáció történt. Berlinben egyelőre az utóbbira gyanakszanak.

Öröm az ürömben, hogy a német kancellár két órás késéssel ugyan, de megérkezett Indiába.

hirado

2011.05.31. 10:37

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek