
Több ezer tüntető gyűlt össze péntek este Madrid és Barcelona központjában, és adott hangot dühének amiatt, hogy a rendőrség délelőtt az utóbbi városban erővel felszámolta tüntetők egy sátortáborát.
Barcelonában több mint 5000 ember gyűlt össze a tábor volt helyén, a Katalónia téren.
A közterület-tisztítók délelőtt csak úgy tudták felszámolni a tábort, hogy a rendőrök előbb eltávolították a tüntetőket. Ehhez gumibotot és gumilövedékeket használtak.
Az erőszakos fellépés nyomán 121-en megsérültek, köztük 37 rendőr. Tizenkét embert kórházba kellett szállítani - közölték a mentők.
Estére a tüntetők ismét felvertek körülbelül tíz sátrat a téren.
Az ország helyzetét kilátástalannak ítélő, és politikai, gazdasági, társadalmi változást követelő spanyol fiatalok május közepe óta adnak hangot elégedetlenségüknek Madridban és több nagyvárosban. Barcelonában a Plaza de Cataluna volt a tüntetés fő helyszíne, és többen már közel két hete ott táboroztak. A katalán főváros a Bajnokok Ligája szombati döntőjére készül, és ennek keretében a városvezetés el akart távolítani minden olyan tárgyat a város központi teréről, amelyet az FC Barcelona és a Manchester United közötti futballmérkőzést követő esetleges zavargások során a rendbontók használnának.
Az esti tüntetéseket a rendőri fellépés miatti tiltakozásul rendezték meg. A főváros Puerta del Sol terét is több ezer tüntető lepte el. Virágcsokrokat lengettek, és azt kiabálták: "Barcelona nincs egyedül!", illetve "Katalónia, veled vagyunk!".
Alfredo Pérez Rubalcaba belügyminiszter este közölte, hogy a hatóságok a regionális kormány és a környező üzletek kérése nyomán fontolgatják a madridi Puerta del Sol kiürítését. Ekkor legalább tíz rendőrautó állt a szomszédos utcákban.
hirado
2011.05.28. 12:41