
Délelőtt a hajótestben rekedt énekesnő maradványait próbálták meg kihozni a roncsokból. Ez nagyon veszélyes, mert majdnem egy nappal a tragédia után is izzanak a kabin maradványai. Az 56 éves nőre a kabinjában talált rá egy tűzoltó, halálra égett. Csak a szerencsén múlt, hogy ő az egyetlen áldozat.
„Amikor észrevették a tüzet, a kapitány megállította a motort, és a parthoz kormányozta a hajót” - mondja az utazás szervezője.
A zömében nyugdíjas dán és norvég utasok közt nem tört ki pánik. Persze aki a hajó lángoló hátsó részén állt, azonnal a vízbe ugrott. Volt olyan, aki meztelenül úszott ki.
A tűzoltók csak nézték, ahogy a gyúlékony hajót egyszer csak beborítják a lángok: „Az volt a legszörnyűbb, hogy csak a partról tudtunk oltani, és még a legénység se tudott nagyon segíteni, mert a tűzcsapok sem működtek” – mesélte egy tűzoltó.
A hajót egy román cégtől egy dán utazási iroda bérelte. Az utasok fejenként 1600 Eurót, azaz 400 000 forintot fizettek a jegyekért. A repülőgépes-hajós körút szervezője azt mondta, hogy – ugyan nagyon öreg, de jó hajó volt a román utas szállító.
A kapitány a szlovák rendőröknek azt mondta, hogy ő aludt, úgyhogy csak a menekülésre volt ideje. Pedig a hajó tatja jó fél órát lángolt. Egy szembe jövő jachtról szóltak nekik, hogy segítsenek-e, de ők azt mondták, hogy nem kell, megoldják.
A tűz akkor kezdett terjedni, amikor a lángok elérték a fedélzetet. A gyúlékony szigetelő anyagok és festékek, még majd egy nappal a katasztrófa után is izzottak, és a tűzoltók a fel-felcsapó lángokat oltották.
A hajón 23 ezer liter gázolaj volt, a tűzoltók szerint ennek nagy része elégett, ezért is voltak annyira nagyok a lángok. Eközben egy jó kilométernyi olajfolt úszik a Dunán, ezt egy speciális hajó gyűjti össze.
Az utasok egyetlen holmijukat sem tudták magukkal vinni, így a nagykövetségeik adtak pénzt nekik.
Egy nappal a katasztrófa után még mindig füstölög a 80 méteres hajó. Azt azonban senki sem tudja, hogy a porig égett roncsot - a hajó tulajdonosa, a román cég, vagy a kirándulást szervező dán iroda fogja innen elvitetni.
Szerencsére több olaj nem folyik a vízbe, mert a hajó nem kapott léket. A hajó tatja azért van víz alatt, mert ott keletkezett a tűz, és a tűzoltók ebbe a részbe engedték a legtöbb vizet. Parancsnokuk szerint elképesztő, hogy a hajón nem működtek a tűzcsapok, ezért a legénység csak kézi poroltókkal tudott segíteni.
A baleset idejére a környéken teljesen leállt a forgalom. A szakemberek szerint az oltás után a roncs kiemelése is több napig tart. Ekkor újabb korlátozásra lesz szükség, de addig a Duna magyar oldalán mehetnek a hajók.
rtlklub
2005.10.04. 11:12