> Döbbenetes fejetlenség New Orleansban: fosztogattak és megfutamodtak a rendőrök

Rendőrök is részt vettek a Katrina hurrikán pusztításai utáni fosztogatásokban New Orleans városában.
A sajtóban ezzel kapcsolatban elterjedt híreket a város rendőrparancsnoksága is megerősítette. Közölték, hogy mintegy tucat rendőr ellen vizsgálatot indítottak. A helyi újságok szemtanúkra hivatkoztak, akik azt állították, hogy a gazdátlanul maradt üzletekben, a pánikot kihasználva a rendőrök szinte minden kézzel fogható holmit leemeltek a polcokról.
A New Orleans-i rendőrség szóvivője ugyanakkor azzal igyekezett kisebbíteni a hatóságok által elkövetett mulasztásokat, hogy a több mint 1700 rendőr közül csak mintegy 12-re terjed ki a gyanú. Sőt a szóvivő a rendőrök esetében elutasította a "fosztogatás" kifejezés használatát, ehelyett azt állította, hogy a hatóságok - mint fogalmazott - nem lényeges árucikkek elsajátításának lehetőségét vizsgálják, figyelembe véve a Katrina kiváltotta körülményeket.
Több rendőr megfutamodott
Azt azonban már a szóvivő is elismerte, hogy több mint 250 rendőrt azzal vádolnak: a katasztrófa idején engedély nélkül hagyták el posztjukat. Közben Ray Nagin polgármester előző napi felhívása nyomán a lakók kezdenek visszatérni a kiszáradt körzetekben lévő házaikba, illetve lakásaikba, s a városban egyre több üzlet nyílt meg újra.
hirado
2005.09.30. 10:03