
Indonézia járvánnyá minősítette szerdán az ország zsúfolt fővárosában észlelt emberi madárinfluenza-megbetegedéseket, amelyek eddig legkevesebb négy esetben okoztak halált.
Az indonéz egészségügyi miniszter ezt néhány órával azután jelentette ki, hogy a 12 millió lakosú Jakartában életét vesztette egy, a madárinfluenza tüneteivel kórházba szállított ötéves kislány.
A kislány vérmintáit Hongkongba küldték laboratóriumi vizsgálatokra, s ha bebizonyosodik, hogy halálát a madárinfluenza vírusa okozta, ő lesz a járvány ötödik halálos áldozata a délkelet-ázsiai országban. Az első helyi teszt mindazonáltal negatívnak bizonyult. Az indonéz miniszter kijelentette: a megbetegedéseknek valószínűleg még további áldozatai is lesznek, mivel mindaddig terjedni fog, amíg nem tudják megállapítani az okát.
Közben az indonéz mezőgazdasági miniszter közölte: tömeges baromfiirtást hajtanak végre azokon a területeken, ahol a legnagyobb madárinfluenza-fertőzöttséget azonosítják.
A madárinfluenza erősen fertőző, H5N1 típusú vírusa 2003-ban 64 ember halálát okozta ázsiai országokban, az idén Oroszországban és Európában is felütötte fejét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy készüljön fel egy világméretű madárinfluenza-járvány közeli kitörésére. Az indonéz hatóságok ugyanaznap rendkívüli intézkedéseket rendeltek el a járvány megelőzése érdekében, bejelentve, hogy a madárinfluenza tüneteit mutató embereket akár kényszerrel is kórházba vihetik.
hirado
2005.09.21. 09:31