HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Líbiában szabadon engedtek három nyugati újságírót

t: 697

Líbiában szabadon engedtek három nyugati újságírót

Moammer Kadhafi líbiai vezető utasítására a kormányerők szabadon engedtek kedden éjjel három nyugati újságírót, akik március 19-én az ország keleti felében lévő Tobruk térségében tűntek el.

Az AFP francia hírügynökség két különtudósítója - Dave Clark újságíró és Roberto Schmidt fotós - és Joe Raedle, a Getty Images nemzetközi fotóügynökség amerikai munkatársa már meg is érkezett a Tripoli belvárosában álló Rixos hotelbe.

A nyugati újságírók közelgő elengedéséről néhány órával korábban Músza Ibrahim líbiai kormányszóvivő is beszámolt. Elmondása szerint Kadhafi kedden megkapta Emmanuel Hoog, az AFP vezérigazgatója levelét, s ennek nyomán utasítást adott az újságírók szabadon bocsátására.

Dave Clark 38 éves, brit állampolgár, a 45 éves Roberto Schmidt kolumbiai és német állampolgár, a 45 éves Raedle pedig amerikai. Szombaton fogták el őket a kormányerők, miközben az ostromlott Adzsdábíjába igyekeztek. Innen Tripoliba hurcolták őket A líbiai kormányszóvivő közlése szerint most tetszésük szerint dönthetnek: hazautazhatnak, vagy folytathatják munkájukat Tripoliban.

A Kadhafi ellen február 15-én kirobbant lázadás során több külföldi újságíró került veszélybe az észak-afrikai országban.

A líbiai hatóságok őrizetbe vették és fogságban tartják az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió négy munkatársát. Kiszabadult viszont a líbiai hatóságok fogságából hétfőn a The New York Times című amerikai napilap négy újságírója, akik még a múlt héten kedden tűntek el az ország keleti részén.

A líbiai biztonsági erők több napig fogságban tartottak egy brazil újságírót és egy iraki állampolgárt, aki a The Guardian című brit lapnak dolgozott. A BBC brit közszolgálati televízió és rádió három újságíróját a nyugat-líbiai az-Závíja közelében vették őrizetbe és bántalmazták a kormányerők katonái, illetve rendőrök. Őket azonban 21 óra elteltével elengedték.

Az amerikai külügyminisztérium szombaton nem kötelező jellegű ajánlásában azt tanácsolta a médiának, hogy ne küldjön újságírókat Líbiába.

hirado

2011.03.23. 08:54

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek