HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Több mint 650 halott a Katrina után - Vádemelés egy otthon vezetői ellen

t: 579

Több mint 650 halott a Katrina után - Vádemelés egy otthon vezetői ellen

Louisiana államban 423-ra nőtt a Katrina hurrikán megtalált halálos áldozatainak száma kedden az egy nappal korábbi 279-ről - jelentették be az állam egészségügyi hatóságai. Ezzel 657-re emelkedett a halálos áldozatok összesített száma a hurrikán sújtotta térségekben. A legutóbbi adatok még 509 halottról szóltak.

Közben emberölés címén vádat emeltek egy New Orleans-i idősotthon vezetői ellen, amelyben harmincnégyen haltak meg a Katrina hurrikán pusztításakor - közölte kedden Charles Foti, Louisiana állam igazságügy-minisztere.

A New Orleans elővárosában található Szent Rita idősotthon két vezetője, Mable Mangano és Salvador Mangano ellen harmincnégy-rendbeli nem szándékos emberölés miatt emeltek vádat - közölte a miniszter.

Az idősotthon vezetői elutasították a helyi hatóságok ajánlatát, hogy elszállítsák az otthon lakóit, a velük szerződéses viszonyban álló magán mentőszolgálat szolgáltatásait is igénybe vehették volna, ehelyett semmit sem tettek, holott a sajtó és a katasztrófaelhárítás több alkalommal is figyelmeztetett a közelgő szélviharra.

A harmincnégy idős ember holttestét a múlt héten találták meg az idősek otthonában. Ez volt az első eset, hogy a hatóságok Katrina hurrikán pusztítása idején elkövetett hanyagság miatt vádat emeltek.

Charles Foti közölte azt is, hogy louisianai hatóságok vizsgálatot indítottak annak 45 holttestnek az ügyében, amelyeket a hét végén találtak meg egy New Orleans-i kórházban.

Ophelia közelít - Néhány kerületet már megnyitottak New Orleansban

Az Egyesült Államokbeli Észak-Karolinában már felkészültek az Ophelia trópusi vihar fogadására. Kedden éjszaka a partvidéket már elérte a heves esőzés és a vihar. Emberek ezrei menekülnek a vihar elől az ország belseje felé.

A meteorológusok nem jósolnak a Katrinához hasonló pusztítást, a hatóságok most jó időben megkezdték a felkészülést. Átmeneti szállásokat készítettek elő annak a csaknem 20 ezer embernek, akiknek várhatóan el kell hagyniuk otthonukat.

New Orleans három kerületét, Gretnát, Westwegót és Lafitte-et újra megnyitották.

hirado

2005.09.14. 11:05

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek